Meghalni volna jó

szégyellem hogy még vagyok

úgy bugyog  belőlem az életem

mint sebből a vér

elhullni vágyom mint az állatok 

testemet nyelje el erdő 

falják fel falánk farkasok

harapni csámcsogni nyelni akarnak

mind a kicsik és nagyok

de én elfogyok oh sorvadni hagyjatok

a haloványuló sarló az égen

a hold az én anyám 

kedves szemével ejtsen könnyet ha majd

az örök éj száll le rám

szépséges sötét álmok ne csalogassatok

rázzatok sodorjatok ragadjatok túlra

csak meztelen szellős lelkemet viszem az útra

aludni maradni ne hagyjatok

kergessetek űzzetek új meg új pusztulásba

pernyeként fújjátok szét a lényegem

mert itt penészes rabság

rácsaiba vásik agyaram csontos akarata

rúgjatok tépjetek ti szelíd szellemek

lázongjatok csíkos szobákban

dörömböljetek csukott ajtókon

komor függönyök mögött zúzzátok be az ablakot 

vér csurogjon finom ujjbegyetekből

és véssetek tisztes falakra csikorgó átkokat

szikrázó űrbe taszítsatok engem

ne kelljen többé tompa reggelre ébrednem.