„Az életből csak ennyi fény maradt,

Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.

Ezt vártuk nap-nap, homályos falak

Üregéből esténként-délután.

S elvették ezt is, a tenyérnyi napot:

Bebádogoztak minden ablakot.

 

Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba',

A szánk kapkodja be a levegőt,

Mint partra vetett halak kopoltyúja

Tátogunk némán – s érzed, nincs erőd

Szívni az étel s ürülék szagot:

Bebádogoztak minden ablakot.

 

Tapintanánk a bársonyos egekbe,

Ujjunk hegyéből kiserken a vér.

Mint koporsóba, be vagyunk szegezve,

Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér.

Simogatnánk a sugaras napot –

S bebádogoztak minden ablakot.

 

Londonban bál van, sima termén siklik

A sok selyembe öltözött leány.

Puha hajuknak hamvassága izzik

Lágy bútoroknak tükrös hajnalán.

Nyugat táncol – tán végképp eladott?! ...

S bebádogoztak minden ablakot.

 

Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja

Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait

Az alvadt bűznek, hol minden falatra

Émelygő gyomrod felfordulna itt.

De lenyeljük e végső falatot:

Bebádogoztak minden ablakot.

 

Az éhség marta testünket telt álom

Lakatja jól – és ínyenc ételek

Ízét kínálja Párizs – szinte látom,

Hogy kúszik el a neonfény felett

A Néma Rém – s nem lesz több hajnalod ...

Bebádogoznak minden ablakot!

 

A rádiók csak üvöltsék rekedten

A szabadságot s az ember jogát.

Itt érzi csak befalazott testem

A milliókkal Moszkva ostorát.

S Váctól Pekingig zúgják a rabok:

- Ha nem vigyáztok, az egész világon

Bebádogoznak minden ablakot! „

 

 

 

Tollas Tibor: Bebádogoznak minden ablakot  

-  részlet  -