Most már a kezedet csókolom, - így

paraszt bánattal oly szép megállni

a napban, lelkes földeken csörren

ütődő szárba szökkenve a búza!

Nézd! ahol hevertünk eldőlt a szár,

szigorú táblán szerelmi címer, - hogy

bókol a tájék! bókolva előtted

csúszik a porban a messze torony!

Álmos délután jön: csöndben köszöntsd!

csók virágzik ujjaid csúcsán és

tenyeredben megszületik az árnyék!

Te csak köszöntsd! szétnyitott tenyérrel

köszöntsd a napot, mert most még

feléfordúlva állunk és lelkes

földeken, csillanó földeken csörren

ütődő szárba szökkenve a búza!