Antinoosz, aki eddig is kísérője volt Hadriánusz császárnak minden útjában, aki vele járta be Gallián keresztül a germán határokat, Norikumot és Pannóniát, Aelia Mursát (Eszéket) és Aelium Aquincumot (Ó-Budát), Napocát (Kolozsvárt), majd Britanniát, Hispániát, Kis-Ázsiát és Szíriát, örömest indult neki az egyiptomi útnak, minden sejtelme nélkül annak, hogy olyan szomorúan fogja ebben az országban befejezni sikerekben gazdag pályafutását. Őt is izgatta a Nílus országa, a gyönyörű szép és istenné avatott ifjút. Annyi misztikusat hallott erről az országról, annak népéről, népének vallásáról, a csodás istenekről, Ptahról, Rahról és Amunról, hogy készörömest követte császári jóakaróját. Hiszen titokban ő maga is rajongott Íziszért és Szerapiszért, kiknek tiszteletére Domiciánusz Rómában templomokat építtetett.

Alexandria rengeteg emberforgalma, az öbölben egymás mellé sorakozó hajók, melyek Spanyolországból, Szardíniából, Afrikából, Ciprusból, Főniciából szállították ide az árukat, mélységes hatással voltak rá. Azután a szent folyó, mely áradás idején egész Alsó-Egyiptomot tengerré varázsolta, a lótusszal virágzó tavak, a csodás állatok és madarak mintha a meseországot mutatták volna neki. Hát még kolosszális emlékművei, sziklahegyei, templomai és óriási palotái, a rejtelmes fölírásokkal ékes gúlái és oszlopai!

Hadriánusz hosszabb időt töltött Konobuszban, ezen a gyönyörű üdülő helyen és különös kedvét találta abban, hogy az alexandriai múzeum nagyhírű tudósaival vitába bocsátkozzék, majd Théba romjáig fölhajózván a Níluson, mindjobban belemerült a sok ezer éves műemlékek csodálatába. Antinoosz ezalatt a vidéken barangolt és életének végzete azon a kis szigeten érte utol, melyet az arabok ma is anâs el vogûd-nak, a király gyönyöreinek neveznek. Ezen a csodaszép szigeten templom állott Ízisz tiszteletére. Egy napsugaras reggel pillantotta meg Antinoosz a gyönyörű szigetet, melyet a szent folyam hullámai csókolnak körül. Hatalmas pilonok, hosszú oszlopsorok kandikáltak elő a pálmák lombjai közül, fantasztikusan épített templomok íves tetői csillogtak a ragyogó napsugárban. És a buja lombok között Antinoosz egy papnőt pillantott meg, aki nem vette észre a közeledését és nem takarta el idején az arcát.

Ez az arc pedig bűbájosan szép volt és olyan ragyogó, mint a nap tányérja. A termete kecses volt és hajlékony, mint egy flamingóé. A szemeiből Hathornak, a szépség és szerelem istennőjének varázsnyilai sugároztak elő. Antinoosz, Rómának legszebb ifja, szerelemittasan borult eléje és áhitatos imádattal tárta feléje a karjait. A papnő ijedten rebbent föl mélázásából, mikor a szerelmes ifjút megpillantotta. Első dolga volt, hogy arcát egy fátyollal elfödje, azután parancsoló, elutasító mozdulattal távozásra intette a tolakodót. De Antinoosz nem mozdult térdelő helyzetéből.

- Milyen szép vagy!... - rebegé félénken.

A nő elpirult.

- Menj, távozz innen, vakmerő idegen! Nem látod, ki áll előtted? Én Kamta hercegnő vagyok, papnője Ízisznek, az életadónak, Abaton főistennőjének, Ilak úrnőjének és parancsolójának, a déli tartományok urának. Egyenes leszármazottja vagyok Amen-em-Apetnek, aki legyezőtartója volt az örökké élő Ptolemeusznak, Ptah kedveltjének, akit a nap teremtett. Hogy mersz te közeledni hozzám?

Antinoosz keresztbe tette két karját a mellén, a földig hajtotta a fejét és csak ezt rebegte:

- Milyen szép vagy!...

És Ízisz papnőjének lehanyatlott a karja. A homlokát összeráncolta és szigorú hangon kérdezé a férfi-ideáltól:

- Ki vagy te, idegen?

- Most már senki sem vagyok, ha a tiéd nem lehetek.

Csodálkozva nézett Kamta hercegnő, Ptolemeusz legyezőtartójának egyenes leszármazottja Róma legszebb ifjára. Azután elfordult tőle. Antinoosz egy ideig megmaradt hódoló helyzetében. Mikor pár pillanat múlva föltekintett: az isteni látomány eltűnt előle. Ízisz papnője a lombok közé surrant és lihegve sietett a templom felé. Antinoosz nagyot sóhajtva tápászkodott föl helyéről. A földön egy isuireht pillantott meg, egy kigyót ábrázoló karkötőt, melyet az imént még Kamta hercegnő karján látott. Vajon véletlenül ejtette csak el? Vagy talán...?...

- folytatjuk -