Egy egyszerű, de csodálatos faházban vagyok, amelynek minden centiméternyi helye emlékekről mesél. Te sokszor voltál már ebben a házban. Vérzik a szívem, mert a múltad egyetlen percének sem voltam a részese. Ahogyan itt ülök az ágyadon, érzem a rezgésedet, olyan, mintha ismernélek, olyan, mintha némán, szavak nélkül beszélgetnénk egymással. A Veled való beszélgetéseket mindig halknak, harmonikusnak képzelem el. Egy olyan utazásnak, ami magával ragadó, de egyáltalán nem felkavaró, hanem mint a bársony, simogatja a lelkünket.
Sokszor próbálom kitalálni, hogy éppen mit csinálsz, mivel foglalkozol. Ha elmondanék Neked egy történetet, akkor azt hogyan fogadnád. Mosolyognál-e, vagy talán végre egyszer látnálak jóízűen nevetni, és a nevetésed hangja telecsendítené a Mindenség szívét.
Próbálom kitalálni, hogy a szoba falán lévő képek mit jelentenek a számodra, és milyen emlékeket vagy gondolatokat ébresztenek Benned. Ott van például az a festmény, amelynek a jobb felső szegletében két fehér hattyú néz egymásra szerelmesen. Számomra a kép a nyugalmat sugározza, és valami miatt én inkább Tihanyt szeretném felfedezni a túlpartban, holott lehetséges, hogy egy egészen más kontinens pillanatát látom.
Aztán ott van egy rajz egy lányról, akinek hatalmas kék szemei vannak és hosszú a haja. Az ajkai kicsit megnyílva figyelnek valamire. Erről a képről mindig Te jutsz az eszembe, de azt nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért is van ez így.
A képek sorában a következő egy igazi fénykép. Egy tündéri kutya van rajta; olyan szomorkásan néz, mint aki jócskán túl van már élete delén, viszont mindennél jobban szereti a gazdáját. Sajnálom, hogy nem ismerhettem Őt, sajnálom, hogy nem simogathattam meg, és Te közben nem voltál velem ott. Sajnálom, hogy nem dobáltunk neki labdát, és nem dőlt neki a lábamnak, miközben én a kezedet fogtam szerelmesen. Ez a kép gyakorolja rám a legnagyobb hatást; ez a drága kutya, aki tudja Isten mire is gondolt valójában.
A házat körülöleli a csend, mégis néha hallani vélem, hogy a kertkapu kinyílik, és ilyenkor azt hiszem, hogy Te fogsz belépni rajta. Én pedig örülök, és boldog vagyok, mert kitaláltad a gondolatomat, és végre találkozhatunk.