Csillagfényes, hűvös őszi éjszakában,

Vérben úszik, s rád kacsint a telihold.

Szomorú, lombját vesztett fákról

a viharos szél a lehullott levelet,

minden port és szemetet,

egykupacba hord.

Támad a hideg és fagyos leheletével,

testbe kúszik, mélyen csontig hatol.

Majd, esőcseppek hullanak alá,

hideg víztől lüktetnek a vér erek

s villámot szórnak az égiek,

így kacagnak az Istenek,

a hangjukkal üzennek,

ami értő füleknek

zakatol.

Lassan cammogva jön el a pirkadat,

Vastag ködöt hagy a gomolygó pára.

Kilehelték a lelkük az éjszakában

a súlyos terheket cipelő fellegek.

Csendesen alszanak az égiek

és hallgatnak az Istenek,

ébredésre várva.