Kész a világ,

Feszült, ünnepi várás

Tereng felette.

Halotti csend. Csak néha néha

Sóhajt az Isten lelke.

Kimérve minden pálya

Megtöltve minden lélek-lámpa,

Ahol csak úr a lét…

De jaj, sötét van,

Mélységes iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék

Némán zokogva kering utjain,

S csak egyet tud és egyet érez…

…Most váratlanul vágyon megvonaglik

és felzug Istenéhez:

Betelt az idő!

Sugarat, fényt, szint adj nekünk,

Mert epedünk!

Fényesség nélkül oly sivár az élet!

Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet

Legyen világosság!…

És ismétlik mindig erősebben

A felviharzott étheren keresztül

És felharsan az egek harsonája

S a végtelennek zsolozsmája zendül

Zsibongva, zsongva…

És nagy szavát az Úr – kimondja!