vers volt az Úr a költő csak szolga

minden éjjel szonettről álmodott

műremekről amire nem tudott

rátalálni mégsem szót a szóra

rakosgatott dobolva ritmusát

csiszolgatta egészen hajnalig

a zsibbadt üres éjszaka pedig

átlépett rajta és mint a kutyák

loholta át a várost kereste

templomokban kocsma pultra dőlve

az Ég jelét és fájdalmára irt

szólt az Isten: Én Vagyok a versben! 

rejtve nyíltan miképp kezdetekben

azokban is, amit már meg sem is írsz