„A régi Japán szerzetesei, szamurájai, kereskedői gyakran összegyűltek egy-egy közös versírásra. E társas költészetet eleinte csupán az idő eltöltésére szolgált, de később a lélek nemesítése vált fő funkciójává, csak úgy, ahogyan a kertrendezés, a kalligráfia vagy a harcművészet esetében.
Japánban csak azokat az 5-7-5 szótagos sorképletű verseket nevezik így, amelyek a természet ábrázolásán keresztül filozófiai, lélektani tartalmat sugallnak. A műfaj egyik nagy mestere Macuo Basó.”
- Írás megnyitása - afoldgomb.hu