Kikötő

Szent Lélek ünnepére

 

 

Mikor a basa-rózsák voltak itt

Fejedelmi virágok,

Loptunk idegen kertekből is

A templomért,

Hogy a templomban virágosan

Lássuk egymást,

Leányok, fiuk, nyugtalanok,

Mert csak a templomban

Ének, ima és beszéd mellett

Láttuk igazán egymást.

Hajh, Szent Lélek,

Be, ifjú lehettél akkor

S az ákácok is ifjak lehettek:

Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

Dehogy, a mai Pünkösdök

A szépek és igaziak.

Nem kell templom, minden templom

S úgy kíván a pünkösdi király,

Hogy tudja, mire vágyik,

Hogy tudja zavarosból

Gyönyörűen kibontva,

Ki az, akit meztelenítve

Újféle virágokkal

Tele és teleszór.

És sokkal szebb azóta

Az élet, a vágy és a lemondás is,

Mióta templom minden

S nem a pöf basa-rózsák

Ákácok, rózsák, semmik

Az igazi virágok,

Fejedelmi virágok.

Minden, minden és minden,

Templom, templom és templom,

Lyányok, lyányok és lyányok,

Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

 

 

 

/képforrás:elonepmuveszet/

 

 

NetLand