"- Azt mondtad: igazat mondani, ez a legnagyobb tisztelet. Ugye? Így mondtad? - megrázta a fejét. - Nem, fiam. Ne hidd. Igazat mondani szép erény, mindenkor törekednünk kell rá. De ha az igazmondás társul azzal a fennhéjázással, hogy mindenkor tarsolyodban az egyetlen igazság, ostoba, gonosz szenvedéllyé válik. Az igazság harcias valami, aki szószólója, az érvényesíteni akarja magát, nem átengedni persze, ami pedig mégis jegye a tiszteletnek.

Elfordította a fejét, kis ideig magában tűnődött.

- A természeti igazság lehet kegyetlen. Legtöbbször az is. A macska megeszi a madarat. Az ember végül meghal. De az erkölcsi igazság nem lehet ilyen. -  Kezét, amely mindeddig az asztalon nyugodott, figyelmeztetőleg felemelte, a hangja átfűlt. -  A mi dolgunk az erényeket kifejleszteni, a szívet kiművelni...  A tudományok útján...  Irodalmi foglalatosság nélkül törékeny és bizonytalan életünk fabatkát sem ér."

Lengyel Balázs: Ezüst garas