Bár tudnám, hová
Szivárvány

24. Kabóciádé Családi Fesztivál

A Kabóciádé Családi Fesztivál június 17-én és 18-án várja a családokat Veszprémben a város több pontján. A bábelőadások mellett koncertek, kiállítások, éjszakai kalandtúra is szerepel a fesztivál kínálatában - mondta el pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján a Kabóca Bábszínház igazgatója. Székely Andrea közölte: kilenc bábelőadást láthatnak a nézők a fesztivál hétvégéjén, két gyermekkoncertre látogathatnak el az érdeklődők, a szombati éjszakai kalandtúra állomásain pedig kivilágított óriásbábokkal lehet találkozni. A fesztivált megelőző napon óriásbábos felvonulás lesz Veszprém sétálóutcáján. A fesztivál első napján, június 17-én a Szombathelyről érkező Mesebolt Bábszínház és Magamura Alkotóműhely a Dobronka Cirkusz Világszám című marionett előadást mutatja be a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren. Ezt követően megnyílik a Habakukkantó című kiállítás, mely felidézi a fesztivál valamint a bábszínház elmúlt évtizedeinek történetét. 

Az Aranyecset című bábelőadás az Aranyszamár Színház előadásában látható szombaton délután, majd Sarkadi Bence Világjáró marionettek című utcaszínházi produkcióját nézhetik meg az érdeklődők. A Kodzsugukila, a boszorkány című afrikai mesét követően a Belvárosi Betyárok koncertjét hallgathatják meg a látogatók, majd a Szegény Dzsoni és Árnika című bábelőadás kerül színre a Kabóca Bábszínház előadásában. A szombati éjszakai kalandtúrán a gyerekek nappal készített rajzai fényfestéssel jelennek meg a templom falára kivetítve. Vasárnap a Lúdas Matyi című bábelőadást láthatják a nézők a Kereplő Színház előadásában, majd a Kalimpa Színház lép színre A királykisasszony cipője című, népdalokkal kísért bábelőadással. Déltől a fesztiválon megjelenő királyi párral piknikezhetnek a gyermekek, a Kabóca Bábszínház bábszínészei, Boróka királyné és Habakuk király desszerttel és zenei csemegékkel várja a legkisebbeket. Vasárnap délután a Kabóca Bábszínház Békakirály című marionett produkciója látható, majd a Kiscsőszi Hunyorgók gyermek bábcsoport mutatja be a Savanyú Jóska és a tizenkét bakonyi betyár című előadását. A fesztivált a Zabszalma Együttes Izgő-mozgó című koncertje zárja. Látható lesz majd fesztiválon egy életnagyságú textilből késztett elefánt, amely korábban a Fővárosi Nagycirkusz előadásában lépett színre. A Kabóca Bábszínházban készült óriásbábnak a fesztiválon tartják a névadó ünnepségét. 

XXIV. KABÓCIÁDÉ CSALÁDI FESZTIVÁL 2017. JÚNIUS 17-18.

A veszprémi Kabóciádé Családi Fesztivál a gyerekek és a családok fesztiválja. Játszóházak, koncertek, babaszínházi műsorok, Kabócás és vendégelőadások láthatók június 17-18. között, a Kolostorok és Kertek Rendezvénytéren. 

 

Június 16. péntek

16:00 Óriásbábos sokadalom és felvonulás Kossuth utca

 

Június 17. szombat

Régi Vidámpark bejárata

10:00 Cirkuszi jelenetek óriásbábokkal majd felvonulás a rendezvénytérre 

11:00 Fesztiválnyitó ceremónia Rendezvénytér

Dobronka Cirkusz Világszám – marionett előadás - Mesebolt Bábszínház és Magamura Alkotóműhely

12:00 Kiállításmegnyitó:….

A Kabóca Bábszínház és a 25 éves Kukkantó Egyesület videó vetítéssel egybekötött közös gyermekrajz kiállítása. 

15:00 Aranyecset - bábelőadás - Aranyszamár Színház

16:00 Világjáró Marionettek - marionett előadás- Sarkadi Bence 

17:00 Danny mesél: Kodzsugukila, a boszorkány - afrikai mese - Kabóca Bábszínház

18:00 Fejforgató - koncert - Belvárosi Betyárok

19:00 Szegény Dzsoni és Árnika - bábelőadás - Kabóca Bábszínház

19 órától Készülődés az éjszakai kalandtúrára

21:00 Éjszakai kalandtúra: Pikkelytánc óriás vízi lényekkel. A gyermekekkel nappal közösen készített rajzok éjjel fényfestéssel jelennek meg!

 

Június 18. vasárnap

10:00 Lúdas Matyi - bábelőadás - Kereplő Színház

11:00 A királykisasszony cipője - bábelőadás - Kalimpa Színház

12:00 Piknik a királyi párral - Habakuk és Boróka

Kérünk mindenkit, hogy hozzon magával elemózsiát, ám a szörpről a Pölöskei gondoskodik!

15:00 Békakirály - marionett előadás- Kabóca Bábszínház

16:00 Savanyú Jóska és a tizenkét bakonyi betyár - Kiscsőszi Hunyorgók gyermek bábcsoport

17:00 Izgő-mozgó - koncert - Zabszalma Együttes

18:00 Fesztiválzáró ceremónia

 

Folyamatosan működő programok

Tintaló Minicirkusz (szombat 15:00-19:00)

25 éves a Kukkantó Egyesület - kiállítás és gyermek mozi

"Tarka pille szárnya lebben, nyári fényben táncra kél..." - közös óriásszárny festés majd röptetés - Gombrich Mester Művészeti Tanodája 

Kiállítás a Kabóca Bábszínház előadásairól készült gyermekrajzokból

Kézműves foglalkozás: barkácsolás, közös festés, óriásbáb készítés 

Kabóca Házikó játékai - pihegő a legkisebbeknek 

Interaktív szabadtéri játékok - foglalkoztató a nagyobbaknak

Pölöskei Szörpkóstoló - ízes hűsítők 

Bemutatkozik: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Veszprém Megyei Helyi Csoportja - játékos feladatok madarakról, természetvédelemről (szombat 10:00-18:00), Állatvédő Egyesület - kiállítás és filmvetítés

Napijegy: 500,- Ft. A napijegyek megvásárolhatók az információs pultnál a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren.

(MTI,kabocababszinhaz.hu)

 

NetLand