Világok virágok

Joszif Brodszkij másfél szobája

Múzeum lett Joszif Brodszkij másfél szobás szentpétervári lakásából, amelyet az emigrációba kényszerült Nobel-díjas orosz költő, esszéíró születésének 75. évfordulójára nyitottak meg vasárnap. Egyelőre csak egyetlen napra, hogy aztán folytathassák a felújítást. Néhány nappal a megnyitó előtt Jakov Gorgyin orosz író, Brodszkij hagyatékának kezelője, az 1996-ban elhunyt költő barátja kalauzolta a BBC orosz nyelvű adásának munkatársát abban az egykori úgynevezett kommunálkában (társbérletben), amelyben Brodszkijnak másfél szoba jutott. A költőnek a Másfél szoba címmel írt esszéjéből vált ismertté a lakás, ahol Brodszkij 1955-tól egészen 1972-ig, a szovjet hatóságok által kikényszerített kivándorlásáig lakott az Alekszandr Muruzi hercegnek épített házban a Lityejnyij proszpekten. 

A másfél szobányi társbérletben még javában folyt a múzeum kialakítása, amikor a BBC munkatársa ott járt. Egy önkéntes épp Brodszkij költeményeinek sorait rótta a frissen festett falra. Azokat, amelyeket a művész ebben a lakásban írt. Gorgyin elmondta, sajnos nem maradt meg az utókornak az a plakát, amelyet a szovjet rendszer ellenségének kikiáltott és üldözött költő amerikai barátai készítettek azzal a felirattal, "Veszélyes bűnöző kerestetik. A neve Joszif Brodszkij" és rajta golyó ütötte nyomok. A lakást ugyanakkor szinte teljesen eredeti állapotában tudják majd helyreállítani, ugyanis Mihail Milcsik, Brodszkij másik barátja a költő Szovjetunióból távozásának napján mindent lefényképezett a helyiségekben a személyes tárgyakat pedig a barátok, tisztelők segítségével kimenekítették. Mindezt azonban csak akkor fogják újra elhelyezni a lakásmúzeumban, ha azt teljesen felújítják és végleg tisztázzák a tulajdonjogi kérdéseket. A helyiség rendkívül elhanyagolt állapotban volt, mint a szentpétervári tömeglakások általában. 

A múzeum kialakításának ötlete már azt követően felmerült Oroszországban, hogy Brodszkij 1987-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. A megvalósításra mégis csaknem 30 évet kellett várni. Előbb nem volt elég pénz a társbérlők kifizetésére, új lakások vásárlására. Később tulajdonjogi és műszaki problémák keletkeztek. A néhai költő egyik idős szomszédja most a legnagyobb akadály, aki nem hajlandó kiköltözni lakrészéből, így a főbejárat helyett a hátsó, menekülésre használt lépcsőn lehet megközelíteni a lakásmúzeumot. Ez is hosszú évekig tartó egyezkedés eredménye. Az egyik orosz kereskedelmi televízió beszámolója szerint az egyelőre szűk szobákban egyszerre 7-10 látogató fér el, de már az egyetlen nyitvatartási napon nagy volt az érdeklődés. Joszif Brodszkijnak az Arhangelszkhez közeli Norenszkajában egy hónapja nyílt múzeuma abban az épületben, amelyben 1964-65-ben rabtársaival együtt fogva tartották az ottani munkatáborban. 2005-ben Anna Ahmatova orosz költőnő szentpétervári múzeumában alakították ki Joszif Brodszkij "amerikai dolgozószobáját", amelyben az emigrációban használt tárgyait állították ki. 

(MTI)

NetLand