Napkeleti Hermész

Ma este újra megnyílik az Erkel Színház

A ma este ismét megnyíló Erkel Színház színpadára elsőként három táncegyüttes lép: a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Balett.

A Pas de Trois13 sorozatban a három egyfelvonásos táncmű szombaton és vasárnap is látható. Májusban és júniusban az Öt tánc című produkció is többször látható - hangzott el a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. 

Péntek estétől június 9-ig összesen nyolcvanegy estén várja opera és balettelőadásokkal a részben felújított színház a közönséget. 

Két napja 110 új állást létesítettek, a műszaki létszám szinte teljes - jegyezte meg Mozsár István ügyvezető igazgató. Mint Ókovács Szilveszter elmondta, folynak a meghallgatások, 44 új énekkari tagot és 49 zenekari művészt vesznek fel, ezzel az Erkel Színház-beli tárak létszáma októberre 250 lesz. Míg a szerződtetések befejeződnek, ideiglenes megoldásokkal gondoskodnak a két játszóhely párhuzamos működtetéséről. 

Egy külön karzatot létesítenek az Erkel Színházban az operaházi Facebook-oldal rajongóinak, a "lájkolók" naponta 101 jegyet nyerhetnek, 50 pár, és egy szólóban érkező foglalhat 10 forintos áron jegyet. 

Június 9-ig Mozart Don Giovannija, Puccini Turandotja, Verdi Don Carlosa és Aidája, Kacsóh János vitéze, Ránki Pomádé király új ruhája című darabja és természetesen Erkel Hunyadi Lászlója látható az Erkel Színházban. Indul a Primavera sorozat is, amely a pécsi Poszt zenés megfelelőjének mondható, bár idén nem egy meghatározott időszakra korlátozódik. A vidéki operaegyüttesek mellett a Kolozsvári Magyar Opera Az álarcosbállal vesz részt.

(MTI)

 

NetLand