Lelkek

Kiss Ferenc

Kiss Ferenc Prima-díjas népzenész, hangépítész, az Etnofon Kiadó alapítója kapta az első alkalommal átadott Makovecz Imre-díjat az építész születésnapjának 80. évfordulójára emlékező Héttorony Fesztivál pénteki gálaestjén a Zeneakadémia épületében. Kiss Ferenc olyan ember, aki Makovecz Imre országépítő szellemiségének nyomdokán járva műveli és ápolja a Kárpát-medence magyarságának kultúráját, védelmezi az itt élő nemzettestek kapcsolatát, ápolja a magyarság szomszédaival való együttélésének minden megragadható formáját, és mindezt a szemléletet meghatározónak tartja az utódok nevelésében is - méltatta a díjazottat a laudációt felolvasó Sáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) elnöke.

Makovecz Imre tudta, hogy létezik egy rejtett ajtó az ég és föld között, amely mindenki számára átjárható - fogalmazott az elismerést a Fellegajtó nyitogató című népdal előadásával megköszönő Kiss Ferenc, miután átvette a díjat Szabó Mariannétól, Makovecz Imre özvegyétől. A jeles gondolkodók, alkotók, tudósok és közéleti személyiségnek adható Makovecz Imre-díj odaítéléséről az alapítószervezetek - az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) mellett a Kós Károly Egyesülés és a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány - által delegált bizottság döntött. A díjjal járó emlékérem Madarassy István ötvös- és szobrászművész alkotása.

A Héttorony Fesztivál záróhangversenyén az észt Arvo Pärt - a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre kedvenc zeneszerzője - Lamentate című műve csendült fel, valamint hallható volt Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című négy tételes ciklusa is Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében, amelynek elkészültét még életében Makovecz Imre is sürgette. Az ünnepi koncerten Makovecz Pál vezényelt, közreműködött a Zuglói Filharmónia, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, az Etnofon Zenei Társulás, Bognár Szilvia, Horváti Kata és Szvorák Katalin is.

(MTI)

NetLand