A nap vörös aranyban, gőggel alkonyul,

Körül a felhők hódolata gyúl,

De fellebb

Lomhább, búsabb s fenségesebb

A felleg.

Feldördül a zivatar

Isten búsongó szólóéneke,

S száll az édes, ájult mezőkre, és fanyar

Fensége zúg: a sok fehér virág

Hisztériásan reszket, összebúj.

A boglárkák kecses, zöld szárain

A szirom beteg, kénsárga láng...

/képforrás:orszagalbum.hu/