Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,

aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

Néhány pásztornak, akik sohasem öltek

nyulat, nem hordoznak emberölő

szerszámot, megjelenik az angyal és

megjelenik a csillag és tele lesz dallal

a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre

és tudni fogjuk, hogy Ô az.

Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,

a petroleumbányák frakkos császárai

s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme,

legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog

az örök épitők acélos vidámsága.

Ô megmutatja minden vándornak az útat,

minden töprengőnek az igazságot, minden

haldoklónak az életet. Ô megmagyarázza

nekünk a gépek dalának igazi értelmét,

megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt

legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék

fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

Ô nem ad országot nekünk, hanem otthont,

nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

Ma még sirunk,

mert a mosolygás nem én vagyok.

Ma még sötét

van, mert nem jöttem világosságnak,

hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.

Eljön Ô, minden bizonnyal eljön.