- Ti szerettek engem ugye? - kérdezte Bandi, kedves, követelő hangon. - Ha meghaltam volna, bizonyosan sírtatok volna ti ketten.
Róza még a gondolatra is elkezdett remegni s görcsösen szorította meg a Jenő kezét.
- Hallja? - súgta, - érzi az édes, hogy mennyire ragaszkodunk hozzá. A gyermeknek pedig ezt mondta: - Kis apa nagyon jó hozzád, köszönd meg neki aranyom.
Kis apa!... a világ gyönyörűsége volt ebben a két szóban. Jenő szívdobogást kapott tőle.
Ákos így találta őket s megelégedetten pödörte a bajuszát. Megcsókolta a gyermeket, aki váltig követelte, hogy a pónit valahogy meg ne büntessék. Hisz a jó állat nem oka semminek sem, bizonyosan ő is jól megütötte magát, amikor felbukott. Simont erővel beidéztette maga elé s meghagyta neki, hogy gondja legyen a lovacskára. Gyermek volt s hozzá még úgyszólván halottaiból föltámadott, így hát mindenki engedelmeskedett neki. Zsarnoka volt az egész háznak. Néhány nap múlva, mikor Bandi már csaknem egészen jól érezte magát, azzal állított be Simon Jenőhöz, hogy a kapitány valami fontos dologban kéreti.
Az egykori gavallér már egészen megszokta, hogy szót fogadjon a bátyjának, akinek fölényét minden irányban el kellett ismernie, letette hát a könyvet, mellyel éppen az estét iparkodott megrövidíteni s átment a pipatóriumba, ahogy Ákos a szobáját elkeresztelte. A kapitány sokkal kevésbé volt megáldva színészi képességgel, semhogy rögtön észre ne lehetett volna rajta venni, hogy nem közönséges hangulatban van. Bizonyos ünnepiesség volt egész lényében, annyira, hogy Jenő, aki már visszakapta nyugalmát, katonás állásba vágta magát előtte s tréfásan mondta:
- Jelentem alássan kapitány úr, parancsára vagyok.
Ákos nagy lélegzetet vett, összeráncolta a homlokát és egy pillanatig azon tűnődött, hogy hogyan kezdje. Mielőtt elhatározta magát, hogy elmondja, ami a szívén volt, jól meghányta-vetette a dolgot s csinosan összeállította a dikciót, de bizony megint meg kellett győződnie arról, hogy egy csöppet sem született szónoknak. Átvillant az agyán, hogy milyen furcsa lenne, ha bele találna sülni a frázisokba s hirtelen egyet fordítva az egész terven, úgy tett, mint mikor a harci tűzben az ellenség által szorongatva, nem maradt más hátra, mint hogy egy merész rohammal kivágja magát a nagyobb bajból.
- Fiú, megházasítalak! - pattant föl oly hangon, mely arra mutatott, hogy egy fikarcnyit sem enged abból, amit mondott.
Jenőt annyira meglepte ez a képtelen terv, hogy szólani sem tudott. Az öreg ágyú eldördült s a tört résen immár neki vágtathatott a világnak a derék katona. Felszabadult az eszme meg a nyelve s rárivalt hüledező öccsére:
- Benned van minden reménységem; nemcsak úgy beszélek veled most mint bátyád, hanem úgy is, mint a család feje. A Sasok mindig olyanok voltak, mint egy uralkodó ház, melyben a legidősebb férfi valóságos király. Tudod a regét Sas Sámuelről, aki hetven éves korában megverte negyven éves fiát, mert a "gyerek" nem akart neki szót fogadni? Ellenben a szépanyánk. Sas Balázsné, matróna létére is kezet csókolt tizenöt éves unokájának, aki akkor az egyetlen férfisarjadék volt a családban.
- De az istenért, - szólt közbe Jenő, akit egészen megzavart bátyja e különös fellépése, - csak nem akarsz velem is Sámuel ősünk módjára elbánni? Hogy jut eszedbe ez a terv, a melyre én soha, egy pillanatig se gondoltam komolyan?
Ákos a fejét csóválta.
- A múltról hiába beszélünk, elhibáztuk az életet mind a ketten. Az én kockám el is van már vetve végképen, de te még számíthatsz olyan boldogságra, a milyennek a saját létedet köszönheted. Asszony kell ide Jenő, akinek lénye igazi verőfénnyel sugározza majd be ezeket a falakat; minél tovább gondolkodom s minél erősebben nézek a jövőbe, annál bizonyosabb vagyok benne, hogy ez egyszer az igazi úton vagyok. S nem engedek meggyőződésemből; óhajtom, akarom, hogy szabadítsd ki magadat múltad minden előítéletének a nyűge alól, feledd el végkép azt a világot, amelyben csak addig érezhetted jól magadat, míg fiatalon és gazdagon lepkeként csapongtál a szalonokban. Bizonyítsd be, hogy nem fáj a válás azoktól a kompániáktól, amelyek a Wallon Félixeket nevelik; ha egyszer úgy leszel itt mellettem, mint férje egy nőnek, akit szeretsz és becsülsz: akkor megnyugszom abban, hogy őszinte az ősi fészekhez való ragaszkodásod.
- Te még most is attól tartasz, bátya, hogy egyszer csak hűlt helyemet leled. Hát feleded, hogy itt van a gyermek?
- A gyermek nem lehet itt mindig s annál rosszabb, ha úgy beleéled magadat az elválhatatlanságba. Ő vele repülni te neked már nincs erőd többé; de ha akarod, könnyen megtalálhatod azt a mágnest, mely azután mind a kettőtöket szünet nélkül magához ragad.
- folytatjuk -