Fehér gyolcsban, setét éjben

- Ezerötszáz tizennégyben -

A kakas épp harmadszor szólt,

Dózsa feje Szegeden volt.

Pálfi bíró fölemelte,

Hajnal előtt sírba tette,

Lenn a sírban, némán, mélyen,

Alszik a fej vaksötétben.

Pálfi bíró Piros lánya

Hófehér lőn nemsokára,

Mint viola rózsa mellett,

Hervad ő is Dózsa mellett.

Zsarátnok lesz, ami tűz volt,

Síri virág, aki szűz volt,

Koponyák és szívek porán

Új dalba fog új csalogány.

Hej, a sírok egyre nőnek

Szőnyegén a temetőnek,

Elhervadnak mind a rózsák

Őskertedben, Magyarország.

Ó de néha éjten-éjjel,

Mikor csak a kakas éber,

Kigyúl egy láng, mint az őrszem,

A szegedi temetőben.

Nézi más láng lobogását,

Földi tüzek égi mását,

Vár egy napot fölkelőben,

Régi magyar temetőben!