Ha alkonyatkor ballagtál a ködben, 

Mely lágy fátylával a Dunára hullt, 

A zsongó zajban és a méla csöndben 

Fáradt szívedbe muzsikált a múlt.

A vén utcákon szinte visszazengett 

A régi léptek kongó moraja, 

Széchenyi járt itt és honán merengett, 

Amely nem volt, de lesz még valaha.

Csokonait itt várta a diéta, 

Petőfit is és az a nyurga, méla, 

Szelíd diák, Reviczky, itt merengett,

Hol most új bánat árvul a ligetben, 

S a márványszép királynő téli estben 

Magyarjaira vár a Duna mellett.