Azt hitte, a fájdalom férfivá avatta. Évek óta, a város összes tetoválója varrta már a bőrét. Végeredmény drámai lett. A legelvetemültebbek sem merték ezt megmondani neki, meglepődtek maguk is, hogy sajnálatuk megelőzte megalázási vágyukat. Oly kollázs született, mely legjobban egy olyan elfuserált, kínai, nejlon otthonka mintájához hasonlított, melyet egy részeg pekingi ópiumszívó vezette koszlott zugműhelyben készítettek áramkimaradás idején, ködlött hawaii démonokat kergetve.

Szegecsekkel kivert bőrruhájában hordta zörgő csontú, gyík testét. Vérlázítóan alapos, finomkodó mozdulatokkal, egyre kisebbre gyűrt zsebkendőjével tamponálta arcáról savanyú, riadt gondolatainak náthás páráit. Homlokát az érdektelen, hűs üvegnek nyomta.

Tükörképének szemébe bámulva szorongott, egyre csak szorongott, mert magának sem merte bevallani, hogy egész életében azért küzd, senki meg ne tudja, hogy egyetlen öröme csupán, mások szemében csodálni önmagát.