Ki volt e leghíresebb magyar bajvívók egyike, a magyar Achilles, akit személyes párviadalban soha senki nem győzött le? Ki, aki hű huszáraival számtalan bátorságot próbáló hadjáratban vett részt, mindig élükön harcolva? Ki, aki a harcban kíméletet nem ismert, - a békés, családját híven szerető családapára, ilyenkor kevéssé lehetett ráismerni, - különösen akkor, mikor jobbágyait támadták, megfosztani akarván őket szabadságuktól és életüktől?
A Gyulaffyak a csobánci nemesség jeles tagjai voltak már régről. A török megszállás anyagiakban elszegényítette a családot, de lelki és szellemi gazdagságuk megmaradt. Gyulaffy Lászlót édesapja, István, mind a kardot, mind a tollat megtanította használni.
Már ifjú korában a legügyesebb és leghíresebb bajvívók közé küzdötte föl magát. Egyaránt kiemelkedő volt kopjatörésben, gyűrűöklelésben, kardforgatásban. Megszámlálhatatlan bajviadalban vett részt, legtöbbször a Balaton jegén. Bátran szembenézett bárkivel, még a legfőbb török vitézekkel is, akik közül öt neki köszönhette közvetlen bebocsáttatását Allahhoz. E hírneves oszmán vitézek egyike volt Pajazyt hegyesdi török vajda, akit oly erővel talált el Gyulaffy, hogy kopjája átszakítva még a páncélját is, a hátán jött ki lobogóstúl – szekerce kellet hozzá, hogy kivehessék. „Ennél szörnyűbb öklelést senki nem látott.” Törökök rettegték, így a későbbiekben hősünk csak álruhában vívhatott, mert, ha felismerték, nem mert senki kiállni ellene.
1549-ben Ferdinánd király hívatta Gyulaffyt Bécsbe, felajánlva neki a szigetvári kapitányságot. Volt mersze feltételeket támasztani – haderő mértéke és a segítségnyújtás ideje és módja tekintetében. Büszke kiállása okán, feltételei teljesítésének megígérése mellett a tisztség övé lett. Ám azok – habsburgi módszer szerinti - be nem tartása miatt, lemondott és 1551-ben már száz huszár hadnagya volt Pápán, ahonnan számtalan portyára indult vitézeivel. A legemlékezetesebb ezek közül, mikor Velicsán fejérvári szandzsák bég indult meg nagy seregével Stájerország kirablására. Amint magyarjaink ezt megtudták a Bakony szélére vonultak és váratlanul, a mit sem sejtő török seregre támadtak és azt teljesen megsemmisítették. A fényes győzelem híre bejárta Európát, még Brüsszelben éldegélő Mária királynéig is eljutott a hír.
A továbbiakban sem tétlenkedett, hiszen részt vett Nádasdy Tamással az erdélyi hadjáratban, sőt Lippa ostromában is. Pápai hadiszolgálatba visszatérvén hírül vette, hogy a török győzelmei megtorlásául családi fészkét, Csobánc várát ostromolja. Hű csapatával tért vissza és a maroknyi helyőrséghez csatlakozva győzedelmeskedtek a többszörös török túlerő felett. Még a vár kőfalai is a magyar seregben „harcoltak”, mert csak a győzelem után roskadtak össze.
Oly hősiesen küzdött Babolcsa ostrománál, hogy a király ismét hívatta, hogy a szigetvári kapitányságot felajánlja neki, de a már átélt habsburgi hűtlenségből tanulva, nem vállalta.
Három éves győri generális melletti szolgálat után 1560-ban elfogadta a Tihanyi várkapitányságot.
A Veszprém környéki hódoltsági falvak elfoglalása feletti mulatozás közben orvul megtámadták seregét a törökök, innen is megmenekült, sokat tanulva az esetből. Még szigorúbb, még alaposabb lett magával és katonáival szemben és sikeres kémhálózatot is szervezett.
Vitéztársaival, huszáraival, Salm generálissal egyetemben Hegyesd várát 1562-ben küzdelmes rohamokat követve megszállták. Ezen és korábbi dicsőséges hadi sikerei elismeréséül az 1563-as pozsonyi koronázáskor a hős Thúry Györggyel együtt lovaggá ütötte a király. Az ősi rend szerint ilyenkor lovagi küzdelmeket rendeztek. Egész Európából idesereglő vitéz kihívóit mind Gyulaffy, mind Thúry legyőzte, végül ők ketten maradtak a porondon. Megkezdődött a viadal, de Őfelsége megszakította, mert nem engedhette, hogy két ilyen nagy hős sebet ejtsen egymáson.
1566-ban a király Győrbe rendelte Gyulaffyt. Aki a maga pénzén tartott 200 huszárjával haladéktalanul megjelent a császári táborban. A sereg habsburgi parancsra nem indulhatott meg Zrínyit megmenteni Szigetvárott. A császári ukáz ellenére Gyulaffy, Thúry, Török Ferenc huszárjaival elhagyták a tábort, - a fejérvári bég és még egy további török sereg tönkre verése után - hogy Veszprémet visszafoglalják. Gyulaffy zúzta be katonáival a veszprémi vár kapuját és így ő léphetett be elsőként az erődítménybe, amelyet hősies küzdelemben hódítottak meg magyarjaink. Mint ahogy hamarost Tatát, Gesztest és Vitánt.
Hősiességéért a királytól megkapta a veszprémi főkapitányságot, amely számtalan feladattal járt. Újjá kellett a várat építtetni, újjászervezni a központ és a környék életét, mindemellett harcolni folyton a törökökkel, akik nem akartak belenyugodni Veszprém elvesztésébe. Az udvar, mint szokása volt, nem küldte az ígért ellátmányt, sőt a harcokban elfogott fejérvári vajdát is elvitették Gyulaffytól, akit az ellenségnél raboskodó harcostársai kiváltására szeretett volna felhasználni. Ettől a helyzettől éktelen haragra gerjedt Gyulaffy, melynek kellő mértékben hangot is adott, elhagyta Veszprémet, amit a besúgók jelentettek, így a Habsburg király, feledve hősünk nagy hadi tetteit, még a tihanyi kapitányságot is elvette tőle. A habsburgi hűtlenség miatt Gyulaffy Erdélybe távozott és János Zsigmond szolgálatába állt, akinek megbecsült tanácsadója lett. Későbbiekben a király megbocsátott neki, kegyelemlevelet küldve megerősítette birtokaiban. Majdan résztvevője volt az erdélyi országgyűléseknek és a felsőbb bíráskodásnak. Hadi tanácsosa lett Báthory Istvánnak és Báthory Kristófnak.
1579-ben húnyt el, végrendeletében meghagyva: „hogy az polgárokat tartsák meg régi szabadságukban, melyekben én is megtartottam.”
/képforrás:Csobáncvár.hu/
VII. Gyulaffy Napok Csobáncért