Bár tudnám, hová
Szivárvány

Régi táncrendek

A száz évvel ezelőtti bálok táncrendjeiből ad válogatást az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a hónap műtárgya sorozatban. Az intézményben több száz táncrendet őriznek, ezek a bálok hagyományos kellékeinek számítottak. A táncrendek története a reformkorba nyúlik vissza, de virágkorukat a dualizmus alatt élték. A kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchiában feléledt a báli hagyomány, Bécs mellett Pesten is élénk társadalmi élet alakult ki. Az első fennmaradt táncrend egy bécsi juristabálból származik az 1830-as évekből.

A táncrend egy programfüzet, eleinte virágmintás kivitelezésben készült, később azonban igazi remekművé vált, egyre nagyobbak lettek a díszek és egyre kisebbek a hozzá tartozó füzetek és íróeszközök. A 20. század fordulóján a táncrendeket már könyvkötők, ötvösök, díszműiparosok állították elő és változatos anyagokból - papírból, bársonyból, selyemből és bőrből - készültek. A bálozók a táncrendjüket vagy már a mulatság előtt megkapták, vagy a bejáratnál lévő tálcáról vehették el, olykor pedig a vacsora- menükártya mellé helyezték el számukra. A farsangi báli szezon a jogászbállal indult, majd minden egyesület és foglalkozási ág megtartotta a saját estélyét. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó báli időszakot jelmezes művészbál zárta. A táncrendekből rendezett tárlat február 25-ig látható az Országos Széchényi Könyvtárban.

 

 

 

 

NetLand