Napkeleti Hermész

V. Pajtaszínházi Szemle

Megkezdődött szombaton az V. Pajtaszínházi Szemle a budapesti Nemzeti Színházban, ahol idén 19 megye egy-egy amatőr színjátszó csoportjának produkciója mutatkozik be. A kétnapos rendezvény megnyitóján Vidnyánszky Attila, a teátrum főigazgatója elmondta, a program 2015-ös elindítása óta száz magyarországi településen jött létre amatőr színjátszó társulat. A Nemzeti Színház főigazgatója megjegyezte, hogy a jövőben "jó volna lépni egyet a külhoni területek felé is". Emellett emlékeztetett, hogy a kormány jóvoltából elinduló Déryné Program keretében a jövőben kőszínházi előadások fognak ellátogatni a kistelepülésekre. Azok pedig, akik részt vesznek a pajtaszínházi programban, pályázat révén egymáshoz is elvihetik majd az előadásaikat. Szedalcsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy egy kiadvány is készül, amelyben mind a száz település bemutatkozik, ahol pajtaszínház alakult. Hozzátette, az amatőr társulatok többsége megmaradt és a mai napig aktív.

A szemlén a program ötödik évadában született előadásokat mutatják be. A két nap alatt 19 megye egy-egy amatőr színjátszó csoportjának produkciója látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán és a Kaszás Attila Termében. A rendezvény keretében Ságújfalu, Egervár, Pilismarót, Pellérd, Kemence, Kömpöc, Mesztegnyő, Girincs, Keléd, Mány, Gádoros, Méhtelek, Bősárkány, Jánoshida, Ivád, Nyárád, Királyhegyes, Tolnanémedi és Újtikos színjátszói érkeztek a fővárosba. Idén először külföldről is érkezett társulat: a Vancouveri Magyar Színház szombaton mutatja be a Békés Pál A félőlény című színdarabja alapján készült produkcióját.

Az idei szemle programján húsz produkció szerepel. A bemutatott művek között van Illyés Gyula Tűvé-tevők, Schwajda György Himnusz, Niccolo Machiavelli Mandragóra és Dés-Geszti-Békés A dzsungel könyve című darabja is. Emellett népi játék, hagyományőrző darab, mozgásszínház, helytörténeti vígjáték, misztériumjáték, mesefeldolgozás, zenés abszurd álnépmese, valamint József Attila Szabad ötletek jegyzékének és korai verseinek felhasználásával készült előadás is megtalálható a programban.

A Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve 2015-ben amatőr színjátszó körök indítását kezdeményezte és szakmailag támogatta olyan településeken, amelyeken a projekt indulásáig nem volt színjátszó kör, azonban a település lakosai részéről szándék mutatkozott létrehozására. Ezek továbbvitele vagy újraélesztése volt a mintaprogramként indított projekt kiemelt célja - az első programot növekvő sikerrel követték a színházi évadokhoz igazodó további Pajtaszínház Programok. A program részeként a települések színjátszó körével együtt dolgozik egy szakmai mentor és egy helyi amatőr művészeti csoportvezető. A bevont települések színjátszó csoportjai a kezdetek óta a magyar kultúra napja előtt tisztelegve január végén a Nemzeti Színház stúdiószínpadain mutatkozhatnak be a program során született előadásaikkal.

 

 

 

NetLand