Gondolatkoporsó

Plágium ?

Christian Silvain belga művész munkáinak plagizálásával vádolta meg az ismert kínai festőt, Je Jong-csingot, aki most ügyvédek segítségével próbálja tisztára mosni a nevét. A 61 éves Je Jong-csing a kínai művészvilágot megrázó botrány kirobbanása után három héttel tette közzé első nyilvános állásfoglalását az ügyben a Wechat közösségimédia-platformon. Je hangsúlyozta: több alkalommal sikertelenül próbált meg kapcsolatba lépni az őt plágiummal vádoló Silvainnel, hogy személyesen tisztázhassák az ügyet, így nem maradt más választása, mint hogy jogi úton mossa tisztára a nevét. 

A Kelet-Flandriában élő 69 éves Silvain a múlt hónapban a belga sajtónak panaszkodott arról, hogy Je mintegy 30 évvel korábban több festményét gyakorlatilag lemásolta, és ezek közül egy százszor annyiért kelt el mint az eredeti mű. Silvain elmondta: Je festményei mind stílusukat, mind a felhasznált szimbólumokat tekintve megegyeznek az ő eredeti alkotásaival. Állítását bizonyítandó a belga szobrász és festő egymás mellé helyezve tett közzé képeket saját műveiről és Je Jong-csing munkáiról. Silvain nyilatkozatát követően több kínai művész állt a belga festő pártjára Je Jong-csinggal szemben.

A Szecsuáni Szépművészeti Intézet, amelynek Je diákja és később oktatója is volt, vizsgálatot indított az ügyben. Az intézmény nyilatkozatában aláhúzta: nem tolerálnak semmilyen, a szakmai etikába ütköző magatartást a tantestület tagjai részéről. Az ügy jelentős érdeklődést keltett világszerte, Je ugyanis egyike a legismertebb kortárs festőknek Kínában. 2010-ben egy madarat ábrázoló, primitív technikát alkalmazó képe 250 ezer jüanért (10,3 millió forint) talált gazdára, és bizonyos értesülések szerint képeiből olyan ismert emberek is vásároltak, mint Bill Gates, a Microsoft társalapítója vagy Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás. Műveit a világ számos országában kiállították már, a többi közt a New York-i Guggenheim Múzeumban. Az ügy azért is jelentőséggel bír, mert Kínát régóta éri bírálat amiatt, hogy nem lép fel megfelelő hatékonysággal a szellemi tulajdon védelmének érdekében. Tavaly egy másik kínai művész, Fan Jü keveredett botrányba azt követően, hogy nyilvánosságra került: Russel Cobb brit illusztrátor munkáját plagizálva nyert Red Dot dizájndíjat. A művészt ezt követően megfosztották a díjától, a hsziani Szépművészeti Akadémia pedig elbocsátotta oktatói állásából.

 

 

 

 

NetLand