Ambrosia kisietett a lovagteremből. Úgy látszik, nem akart Galeottóval találkozni, mert furdalta a lelkiismerete, hogy oly sok hálátlansággal vétkezik a derék öregúrral szemben. Az asszonyok mindig neheztelnek arra, aki ellen bűnt követtek el.

Galeotto vidáman és boldogan lépett a hadvezér elé.

- Kegyelmes hercegem, engedd meg, hogy hadba indulásod előtt tisztelettel köszöntselek.

A herceg kegyesen leültette maga mellé a tudóst, és nagy kupa bort rendelt a számára. Galeotto ivott. Rengeteget ivott.

- Reggeliztél már? - kérdezte kegyesen Gonsalvo.

- Ó, még nem volt időm ily haszontalan földi dolgokkal bíbelődnöm, uram. Könyvemen dolgoztam.

- De azért jól bírod a bort.

- Hát ha még ettem volna valamit - mosolygott a tudós, és ismét felhajtott egy öblös ónkupával.

A herceg bizalommal legeltette szemét az asztrológus piros, nyájas, kövér arcán, és ő maga is felmelegedett. Ivott, aztán megszólalt:

- Illustrissime! Min dolgozol most?

Galeotto csintalan arcot vágott, és magas tenorhangján nagyot kacagva, gúnyosan megkérdezte a herceget:

- Mióta érdeklődnek a hadvezérek a tudósok könyvei iránt?

- Engem érdekel a titkos tudomány, amelynek te felkent papja vagy. Úgy hallom, hogy a kézjóslás törvényeit szeded rendbe az utókor számára.

- Ez igaz - hagyta helyben a humanista. - Galeotti Martii Verniensis chiromantia perfecta című művemben ennek is végleges szabályait adom. De most az emberről értekezem. De promiscua doctrina cím alatt.

- Tudományos könyv?

- Angelo Poliziano óta annyi mély és megdönthetetlen bölcsességet még senki sem szedett rendszerbe, hercegem. És ne gondold, hogy ez is olyan, mint az elmúlt sötét századok dialektikája.

- Ördögi tudomány?

Galeotto ivott, és hangosan, hosszan és szíve mélyéből hahotázott.

- Ti mindent a szegény, nyomorult ördög számlájára írtok, ami csak kevéssé is ellenkezik a szentatyák vagy az arab Arisztotelész-kommentárok szószátyárkodásával. A régiek szillogizmusokkal, dialektikával, tézisekkel, antitézisekkel és szintézisekkel dobálództak, és ezt nevezték filozófiának. Mi, felvilágosodott és tudományos fők a természet megfigyelése és törvények logikus levezetése révén keressük az igazságot.

- A te könyved is ilyen? Miről szól a könyved?

Galeotto ünnepélyes hangon válaszolt:

- A fejezetek címei:

• Az emberek nevei
• Asztrológia
• Mérleg
• Avicenna, Galenus és Hippokratész tévedései
• Az emberi test nedvességei
• A szerelem
• A filozófusok
• A csillogó ég
• A víz
• A betegségek
• A zodiakus
• A nők
• A termékenység
• Az ölelkezés különböző módja
• Demonológia és necromantia
• Az üdvözülés titka

Gonsalvo tágra nyílt szemmel bámulta a tudóst, aki újra megtöltött egy kupát, és fenékig kiürítette a címek felsorolása után. Sokáig mereven és csodálattal nézte ezt a lobogó sörényű, vidám és duhaj vén legényt, ezt az illatos és kikent-kifent öreg piperkőcöt, hogy hol jut ideje és ereje ily töméntelen tudomány összegyűjtésére. Végre bátortalanul megszólalt:

- Azt is hallottam, hogy te az élet meghosszabbításához is értesz.

- Orvos vagyok, herceg - felelt Galeotto szerényen, de jelentőségteljes vállvonogatással.

- Tudom, tudom, de azt mondják, te nemcsak betegeket gyógyítasz, de eleve is meg tudod óvni az embert az ártó szellemektől...

- Ha jó tanácsaimat elfogadják - vágott közbe Galeotto -, és a csillagok utasításai szerint ápolják egészségüket.

- Igen, igen, de én úgy értem, hogy te a halál ellen is tudsz orvosságot.

Galeotto meghökkent.

- Ez túlzás - felelt óvatosan.

- Te csak szerénykedel.

- Élet és halál ura egyedül a Teremtő.

- De a mágia...

- A mágia is az ő végtelen bölcsességéből és mindenhatóságából táplálkozik.

A hadvezér haragra lobbant.

- Galeotto Marzio, én most háborúba megyek.

- Dicsőség és győzelem legyen osztályrészed!

- De nekem rossz sejtelmeim vannak.

- Az ég veled lesz. És a csillagok...

- Eredj a pokolba a csillagaiddal. Én biztos akarok lenni...

- Miben?

- Hogy nem történik bajom... Hogy engem nem fog kard és golyó... hogy betegség és balszerencse kikerül... hogy sebezhetetlen leszek, mint Achilles... hogy élve kerülök ki a harcokból...

A tudós lelkesen közbevágott:

- Megkérdezzük a halottakat... Próbát csinálunk vízzel és tűzzel, galambokkal és vadászó sólymokkal, megnézzük a tenyeredet...

- Nem elég, nem elég...

- Aranyból készült bika alakjával ékesített amulettet adok neked, amely szembetegség, daganatok és szerelmi betegségek ellen megvédelmez...

- Hallgass, Galeotto Marzio... én örökké akarok élni, Marzio! Érted? Én azt akarom, hogy ments meg engem a halál borzalmaitól! Marzio!

Galeotto homlokán kiütött a verejték. A hadvezér folytatta:

- Ha te meg tudsz menteni a haláltól, neked adom egész Mallorca szigetét.

- S ha nem? - kérdezte rosszat sejtve a tudós.

- Akkor fejedet vétetem.

Galeotto felugrott, és kitárta karjait.

- Akkor hívjad a poroszlót.

- Nem tudod megtenni?

- Nem.

A lovagterem ajtaja felpattant, és poroszlók léptek Galeottóhoz.

A tudós hirtelen a legények közé rontott, és sörényes fejével szétöklelte őket. Jobbra-balra hullottak a zsoldosok, és Galeotto, mint egy fürge, fiatal mén, magas ívben átugrott a földön fetrengőkön. Aztán nyílsebesen kiiramodott a tölgyfa ajtón, és leszáguldott a lépcsőn.

A hadvezér csak bámult ekkora erő és ily nagy ruganyosság láttára. Hatvanöt éves ember!

- Ez csakugyan az ördögök cimborája - szepegett magában, és dühösen, félelmében és szégyenében nagyokat rúgott a zsoldosokon.

- Uram, ez maga a sátán - nyögött az egyik poroszló, aki törött lábbal vergődött a márványpadozaton.

- Ez Belzebub - lihegett egy másik, kinek kilenc foga fordult ki a tudós ökölcsapása alatt.

 

- folytatjuk -