Pillanatok virága

Gorkij Veszprémben

Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját állítja színpadra Veszprémben Eperjes Károly; a színművésznek ez az első rendezése a Petőfi Színházban, a darabot pénteken mutatják be.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész azt mondta: azért most rendez darabot, mert most jött el az ideje, eléggé ismerik már egymást a társulattal és a helyzet is megérett rá. A Kolontáron bekövetkezett vörösiszap-katasztrófáról szerettek volna darabot íratni a színháznak, több írót megkerestek, Szakonyi Károly pedig el is kezdte a munkát, ám az író végül úgy vélte, annyira dokumentum ízű a munka, hogy nem szívesen adná ki a kezéből - idézte fel Eperjes Károly.

Hozzátette: az író javasolta neki, hogy rendezze meg Gorkij Éjjeli menedékhelyét, "annak a lelki, szellemi mélysége ugyanaz, ugyanúgy a felelősségről és felelőtlenségről" szól. "Ez engem fölbátorított. Ezt a darabot már az első évben, amikor Bujtor Istvánnal Veszprémbe jöttünk, szerettem volna megrendezni, de akkor nem kellően ismertem a társulatot" - fogalmazott a színművész.

Rendezői szándékáról azt mondta: a Gorkij-műben nem lesz utalás, áthallás a vörösiszap-katasztrófára, mert "annyira egyetemes ez a mű, hogy nem szerettem volna direkt izengetni vele. Aki kiérti belőle, rendben, aki nem, az fájdalom".

Megjegyezte: Taub János és Anatolij Vasziljev nagy hatást gyakoroltak rá, a rendezésben leginkább az ő módszereiket követi a formakialításban és a szituációk elemzésében is. Kiemelte: ragaszkodik az eredeti darabhoz, az autentikusság érdekében Kozma Andrással - aki anyanyelvi szinten beszél oroszul is - újra lefordítatták a Gorkij-darab 1903-as kiadását. Az újrafordítás miatt kissé változik a szöveg, ezek lényegi, finom változások - tette hozzá.

Hálás vagyok a társulatnak, hogy igyekeztek alkotótársaim lenni, "ami nekem nagy örömet szerzett" - jegyezte meg Eperjes Károly. A darab díszletét Székely László, jelmezét Jánoskúti Márta készítette.

Mihail Ivanov Kosztiljovot Kőrösi Csaba, Vaszilisza Karpovnát, a feleségét Csarnóy Zsuzsanna, Natasát, Vaszilisza húgát Trokán Anna, a Bárót Oberfrank Pál, míg Luka, a vándor megformálója Reviczky Gábor lesz.

(MTI)

NetLand