Pillanatok virága

Évszázados titokra derült fény Norvégiában

 

Évszázados találgatás ért véget a norvégiai Selben, ahol végre kibonthatták azt a csomagot, amelyet a település egykori polgármestere az 1920-as években hagyott hátra, azzal az utasítással, hogy csak 2012-ben nyissák ki.

A barna papírba burkolt csomag, amely elméletileg 1912-ből származik, túlélt két világháborút és megúszott két "nagytakarítást" is az 1950-es, illetve az 1980-as években. Tartalmát vad találgatások övezték: kompromittáló iratoktól olajrészvényeken át elveszettnek hitt gyémántig mindenfélét jósoltak.

A valóság azonban sokkal kevésbé izgalmas, sőt, inkább unalmas eredményt hozott. A csomag ünnepélyes felbontásakor - amelyen Asztrid norvég hercegnő is részt vett - többek között jegyzetfüzetek, elsárgult újságok, hivatalos papírok és a norvég zászló színeire festett textildarabok kerültek elő.

"A csomag tartalma nem oldotta meg anyagi gondjainkat, de gazdagabbá tette történelmünket" - fogalmazott Sel jelenlegi polgármestere, Dag Erik Prhyn.

A 40-szer 28 centiméteres, 3 kilós csomagot a Gudbrandsdal Múzeumban őrizték. Kinyitása előtt Kjell Voldheim kurátor bevallotta: fogalmuk sincs, mi lehet a csomagban, de rengeteget találgatták a tartalmát. A jegyzetfüzetet és a dokumentumokat alapos vizsgálatnak vetik alá. 

 

(MTI bzt \ bsa)

 

 

 

NetLand