„Minket is megragadott az a szent őrültség, amit az udvarias világ költészetnek nevez; Pápán voltunk, diákok voltunk, mi is alkottunk magunknak tudós társaságot... neveztük mi azt illő szerénységgel képzőtársulatnak,... tartottunk gyűléseket, amikben szónokoltunk, úgy, mintha országgyűlésen volnánk, szavaltunk, mint a színpadon, s vitatkoztunk apróságok felett, mintha igazi tudósok volnánk. Olvastunk fel verseket és novellákat, megbíráltuk s ami jó volt, azt beírtuk egy nagy könyvbe, melyet hívtak Érdemkönyvnek... Ez aktív mulatság a könyvolvasás passzív műveletével lévén összekötve, kicsiny társaságunk közvetlen előmozdítója volt az irodalomnak az által, hogy a megjelent jobb műveket megvette és bámulta... és aztán adtunk ki egy egész könyvet, aminek neve volt Tavasz... és ha valaki olvasná azokat a furcsa verseket és novellákat, amik azokban vannak, hogy elmosolyodnék rajtuk, én pedig valahányszor azokat előveszem, mindig valami olyan könny féle jelenik meg szemeimben; milyen boldogok voltunk akkor..."

/kép:Kis Enikő, Szemerjay K. Dénes/