Hatalmasnak indult.

Életében osztozkodó fatársai

ámuló irigységgel méregették: Újra nagyobb vagy.

Koronád, amellyel Meseországot akarod betakarni

és átölelve megvédeni,

ma újra izmosabb lett,

fejlődik, ég felé bomlik, tavaszba-tartand.

És büszkén állt a fa.

Lábánál színtobzódásban millió vadvirág feslett,

patak cserregett oda-oda dörgölődve

egy-egy benyúló gyökér-bogához.

Méhek, madarak zsondítón hangversenyeztek fülébe

és nagyon érezte, hogy szép és erős.

Egyszer azután jelentés jött.

Halkszavú, kékcsillagos, tücsökzenés esten

lobogóhajú tündér érkezett és megállt

a fa törzsének támaszkodva a patak partján.

Mély-kék szeme riadtan foszforeszkált.

Át akart menni,

de zúgott, tarajlott a vad hegyi ár,

s nem mert a kicsi tündér 

Olyan könyörgőn tudott a fára nézni.

S az reccsenve kidőlt.

Végigterült boldog-ájultan a víz fölött,

hogy két kicsi láb folytathassa útját.