Hétszámra hulló őszi esőben fázlódott az erdő. A tölgyek megritkult lombjai áteresztették a vízcsöppeket, melyek lucskossá tették a vastag avart, imitt-amott még apró folyókákba gyűlve bujkáltak a csapzottan didergő cserjék, bokrok alatt. A nap járását sűrű fellegek takarták el, szürke ködök gomolyogtak a hatalmas fák feketén meredező gallyai közt s a köd néha leereszkedett egészen a föld színéig.
Narkisszosz egy mohos szikla barlangos üregébe húzódva bámulta a párás, vizes világot. Egyesegyedül volt, magára maradt. A nimfák, szatírok régen elköltöztek, ki tudja hová?, az erdő megnémult, csak az eső pergése hallott a száraz, leveleken. Mellére hajtotta fejét és naphosszat elnézte a nedves, rőtbarna avart. Nézte a gomolygó ködöt, mely olykor mint valami alaktalan kísértet, egészen fekvőhelyéig kúszott és hűvös párájával arcába lehelt. Megborzongott s összehúzta magán szarvasbőrtakaróját. Fázott, de nem mozdult. Mint a köd, úgy feküdt lelkére az elhagyatottság és fojtogatta. Sehol senki. Sehol egyetlen élő lény, csak a fák vizes, fekete törzsei bámulnak rá rosszakaratú szótlansággal s mintha hátuk mögött sötét démonokat rejtegetnének, akik leskelődve várják a pillanatot, hogy előcsússzanak. Narkisszosz tudta, megérezte, hogy ott vannak, de hiába meresztette szemét, hiába fülelt, nem vett észre semmit. Csak messzire, távol kopogott valami, mint varjú csőre a halott koponyáján. A homályos nappal lassan beolvadt az éjszaka sötétségébe. Mintha valami nagy sűrű gyászlepel borult volna rá a kihalt világra, fekete lett minden, koromfekete. A nagy feketeség olyan sűrű volt, hogy még az esőcsepergés halk nesze is alig tudott áthatolni rajta.
Narkisszosz mélyen befúrta fejét a zizegő avarba, hogy ne lássa az éjszaka borzalmas feketeségét. Fázott, félt, egész testében remegett. Érezte, hogy az éj titkos hatalmai lopakodva körülveszik, melléje guggolnak és hangnélküli szavakat suttognak fülébe. Ujjaival erősen befogta a fülét, hogy ne hallja a borzalmas csöndet. De hiába volt minden. Tudta, hogy itt vannak körülötte, tudta, hogy nevén szólítják, tudta, hogy valamit suttognak neki. Egy idő múlva már nem bírta tovább, fölkapta fejét, rányitotta szemét a sötétségre és remegve felfülelt. És akkor az egyik csöndesen fölébe hajolt, rátátotta feketeüregű széles száját és gyorsan fülébe súgta: gyilkos! — Narkisszosz riadtan fölugrott, el akart szaladni, de nem bírta a lába. Térdre ereszkedett, hogy össze ne rogyjon. És akkor újra hallotta a rettenetes szót, újra azt mondta a sötétség: gyilkos! — De most már nem csak egy hang szólt, most már mind mondta, mindnyájan tátott szájjal kiáltották felé: gyilkos, gyilkos!...
Melléfurakodtak, körülhemzsegték, érezte tüdejük fagyos leheletét, látta borzalmas fekete arcukat, amint egy-egy pillanatra kivált az az éjszaka sötétjéből. Egészen közel csúsztak hozzá, vizes, hideg testük érintette testét, nyomták, szorították, majdnem összenyomták .. . és mind azt seppegte füligtátott szájjal, hosszan, elnyújtva: gyilkos, gyilkos . . .
Fuldokolva szedte a lélegzetet, melle zihált, nagy nehezen talpra erőlködött s támolyogva megindult, pár lépést tett előre a lucskos, süppedő avaron. Szitáló eső csapta arcon. Az éjszaka sötét volt és hideg. Lassan, tétovázva megfordult, de hirtelen megtorpant. Hallotta, hogy a zörgő avaron százan, sok százan loholnak feléje, jobbról-balról, a tölgyfák és a cserjék mögül, nagy, sötét, lomha alakok gázolják a vizes füvet s mind tátja felé üreges fekete száját. Mindjárt, mindjárt ideérnek és megint hallani fogja rettenetes szavukat . . .
Iszonyú szorongás fogta el s minden erejéből vad futásnak eredt. Szaladt, rohant, vágtatvást vágtatott előre a cuppogó avaron, nekivágódott egy-egy fa törzsének, meg-megtántorodott, fölbukott, meg fölugrott szaladt, futott, lélekszakadva rohant. Ereje már-már elhagyta, de tudta, hogy nyomában vannak, hogy jönnek, loholnak utána, mind, mind, mindig többen és többen az erdő összes démonai jönnek, csörtetnek utána már itt vannak, itt vannak a sarkában és azért csak szaladt, szaladt, szaladt. Már-már alig bírta, térdei remegve megcsuklottak lába egy meredek lejtőn megcsúszott elvágódott, összerogyott.
- folytatjuk -