A király meggondolta magát. Belátta, hogy Galeottóval szemben nem használ az erőszak. Még aznap felhozatta börtönéből Marziót, dús lakomára hívta meg, és bocsánatot kért tőle a szenvedésekért. Szemrehányást nem tett neki, hogy az örök élet áldásában hitvány, gyenge, esendő asszonyt részesített.

- Tudod-e, hogy Ambrosia könnyelmű, erkölcstelen személy?

Marzio szólni akart valamit, de elcsuklott a szava, és a szíve reszketett, hogy rosszat hall Ambrosia felől.

- Már a mézeshetek alatt megcsalta az urát.

- Ki tudja, mi igaz az udvar mendemondáiból - nyögte ki végre nagy keservesen.

- Alfonso, az apród, a szeretője...

- Mondják, de nem hiszem.

- De én egyszer tetten értem őket.

- Uram!

- Engem is megcsalt a bestia!

- Mit mondasz, felség? Hát te is?

- Én is - felelte fejét lehorgasztva a király.

Galeotto szédült.

- Nem tudom elhinni...

- Kérdezd meg őt magát...

- Bevallja?

- Dicsekszik vele. Szemérmetlen, gyalázatos szemét.

- Mégis ő a legszebb asszony Aragóniában - sóhajtott magát megadva Galeotto.

- A legszebb és legrosszabb...

- Alfonsóval csalt meg? - kérdezte öntudatlanul a humanista.

- Nem akarod hinni? Alfonso az ajtóm előtt teljesít szolgálatot. Tegyen tanúságot ő maga a céda asszony hűtlenségéről.

A király csengetett.

- Alfonso urat akarom.

Belépett az apród. Megállt az ajtóban, ránézett a királyra és Galeottóra. Aztán felnézett az égre, kifordult a szeme, tántorgott, karjait kitárta, hirtelen megfordult, hanyatt esett, és élettelenül nyúlt el a szőnyegen.

Galeotto az apródhoz rohant, és élesztgetni kezdte. De egyszerre vad rémülettel ugrott el a haldokló testétől.

- Az elixír, az elixír! - jajgatott eget verő fájdalommal. - Ambrosia, mit tettél velem?

- Mi történt? - kérdezte a király.

- Nézd, fenség, az ifjú mellén ezt a szörnyű fekélyt - mutatott az apród feltépett zubbonya alá Marzio.

- Mit jelent ez, domine?

- Így jár mindenki, aki Raymondus Lullus kvintesszenciáját bitorolja, uram! Így járt amaz Ambrosia is, a nagy Lullus kedvese.

A király borzadva nézte a földön fekvő holtat.

- Hát csakugyan igazat beszéltél, Marzio!

Remegő félelem rázta meg a királyt. Galeotto szeméből pedig kicseppent a könny. Hát Ambrosia ezzel az éretlen fickóval osztotta meg a saját gyönyörű halhatatlanságát.

- folytatjuk -