Jacopo, a kertész és marhapásztor rövid idő alatt meghitt barátjává lett Galeottónak, habár kölcsönösen irigyelték egymást. A fráter fájó szívvel sóvárgott a lovag aranygombos nádpálcája, finom brabanti gyapjúból készült talárja, zafírköves gyűrűje és elefántcsontból való foga után, amelyet a tudós aggastyán úgy rakott ki és be a szájába, mint egy furcsa, de hasznos ékszert.

- Hej, ha nekem csak két ilyen rágószerszámot készítenél, domine! - sóhajtozott a barát, és elpanaszolta, hogy gyermekkorában kolerát kapott, igaz, hogy a salamancai Szent Szűz képmását gyomrára tették, meggyógyult, talpra állt - dicsértessék érte az Isten anyja -, de évekig kólika gyötörte, és aközben mind a két fogsora kihullt.

Galeotto vigasztalta a frátert, de magában azt gondolta, hogy ez az egyetlen boldog ember a világon. Ennek nincs gondja, kínja, vágya, izgalma, nincs Ambrosiája, és nincs kétsége a tudomány és az ars magna mindenhatóságában. Ez nem vándorol országról országra, nem viaskodik asztrológusok, udvarhölgyek és nagyurak kegyetlen, kapzsi és ostoba önzésével, ez nem veszíti el a pénzét a kockán vagy versenyfogadáson, ezt nem furdalja a lelkiismeret elcsábított asszony bosszúja, duhaj, részeg orgia, élethalál kaland, viszonzatlan szerelem, vesztett játszma és vakmerő hazugságok után, ez mindig jókedvű, megelégedett, nyugodt, csendes és együgyű, mint a fák, virágok és háziállatok. És neki, Galeotto Marzio Narsicensisnek, a Plátói Akadémia tagjának, Lorenzo il Magnifico barátjának, Philelpho legyőzőjének, Ferdinánd király első asztrológusának nincsen hol lehajtsa fejét.

Így gondoltak egymásra Marzio és a barát, de azért szerették egymást, és együtt baktattak a legelésző juhok és kérődző szarvasmarhák után. A barátok két napig szívesen látták Galeottót, aki vidám tréfákkal, pajkos dalokkal és egyiptomi bűvészmutatványokkal szórakoztatta a szerzeteseket. De a harmadik napon gyanakodni kezdtek.

- Ki lehet ez a kövér ingyenélő?

- Az ördöggel cimborál.

- Valami istentelen mágus. Gyilkos, útonálló, hamiskártyás kalandor.

- Francia kém.

- Eretnek.

- Fel kellene jelenteni a szent inkvizíciónál...

És csakugyan titokban értesítették a torellai helytartót.

- Veszedelmet hárítunk el ezzel árva fejünk felől - igazolták magukban gyáva árulásukat.

Egy reggelen, amikor Galeotto az éneklő madarak füttyét hallgatva Ambrosiáról ábrándozott a repkénnyel befuttatott árkádok alatt, lélekszakadva rontott eléje Jacopo...

- Domine magister, királyi zsoldosok járnak a zárdában.

- A király hadra készül a nápolyiak ellen. Szénát és zabot rekvirálnak.

- Eszük ágában sincs. Valami nagy prófétát keresnek...

- Talán a gvárdián híre jutott el ő szent felségéhez.

- Fenét. Valami Galeotto doktor után kérdezősködik a kapitány.

Marzio meghökkent, és hirtelen körüljáratta tekintetét. Egérutat keresett, amelyen megugorhatnék a király emberei elől.

A következő pillanatban zsoldosok özönlötték el a zárda udvarát. A szerzetesek kezüket tördelve settenkedtek a katonák nyomán. A csapat kapitánya Marzióhoz lépett.

- Üdvöz légy, nagy doktor, Galeotto Marzio! Excellenciádért őfelsége, a király tűvé téteti Kasztíliát és Aragóniát.

A szerzetesek körülvették a tudóst, és diadalmasan mutogatták rá csontos ujjaikkal:

- Mindjárt tudtuk, hogy ő az, akit az Úr Hispánia megmentésére küldött. Áldott legyen, ki az Úr nevében jő.

- Miért rejtőzködtél el, illustrissime, ez egyszerű szerzetesek között? - kérdezte nyájasan a kapitány. - Téged a király oldala mellett kíván látni az ország, amely hódolattal gondol a világ legelső asztrológusára, a nagy mágusra, aki országok és népek sorsát igazgatja varázspálcá¬jával. Hiszen egyedül te ismered a halandó emberek közül az örök élet titkát.

Galeotto szerényen szabadkozott, de belül, a szíve táján a félelem halálos hidegét érezte. Alig tudott dadogni dühében és megrökönyödésében.

- Jó nekem itt, e csendes árkádok alatt.

- Szó sincs róla! - kiáltott a kapitány, és csapatjával körülfogta a tudóst. - Őfelsége még ma hallani kívánja véleményedet.

Lovat vezettek Galeotto elé, és maga a kapitány tartotta a kengyelvasat a tudós lába alá. Galeotto felkapaszkodott a paripára, és savanyú képpel nézett hűséges cimborájára.

- Jacopo, áldjon meg az Isten.

Jacopo a szemét törölgette. A kis csapat fürgén poroszkált a torellai dombok alatt kanyargó úton, amelyet még római légiók építettek Pompeius prokonzulsága idején. A kapitány úgy vigyázott Galeottóra, mint egy elrabolt menyasszonyra.

- folytajuk -