Az udvari történetíró, a bölcs és szent életű Ximenes pedig bejegyezte krónikájába:

...A granadai győzelem dicsőséges napjaiban is megőrizte lelke alázatosságát, és teljesítette a nép atyjának nemes és önfeláldozó kötelességét. Buzgó őrizője volt a katonai és udvari erkölcsök tiszteletre méltó hagyományainak. Jól tudván, hogy a diadalmámorban az elmék és érzékek egyaránt lerázzák magukról a fegyelem zaboláit, s könnyen ragadtatják magukat kötelességmulasztásra és duhajkodásra, éjszakának idején felkelt királyi ágyáról, és kiosont az udvaraira, maga, egyedül.

Közönséges fegyvernöknek egyenruhájában körüljárta a sáncokat és őrtornyokat, és megvizsgálta a strázsákat és virrasztókat. Joggal elmondhatjuk, hogy ezekben a napokban egyedül ő maga védte éberségével a várat, az udvart, az erődítéseket, Barcelona városát és vele az egész aragóniai királyságot. Történt egy éjszaka, hogy egy vakmerő fiatal lovag, bizonyos Alfonso, a királyné kedves udvarhölgyének lakosztályába tört be, és ott veszélyes támadást tervezett a tiszteletre méltó hadvezér hitvesének erénye ellen. A király észrevette a gaztettet, utána eredt a merénylőnek, és nemes lovagi mérkőzésben leterítette Alfonsót. Ő nemcsak legnagyobb király, de legragyogóbb hőse is a spanyol lovasságnak...

Ferdinánd király emlékének örökkévaló tisztességét nem kis mértékben gyarapította ez a lovagi kaland, és az udvarhölgyek lakosztályában, éjnek idején, a granadai győzelem mámoros napjaiban legendákat meséltek a nagy uralkodó lovagi erényeiről, és Artúr királyhoz és Nagy Károlyhoz hasonlították valamennyien.

- folytatjuk -