Mindenekelőtt üdvös lesz, hogy megismerkedjünk e feljegyzések hősével, akinek igaz története a következő fejezetekben lesz majd olvasható. Galeotto Marzio, Corvin Mátyás magyar király udvari humanistája derék, kedélyes, kövér, furfangos és határtalanul szeretetre méltó vándor tudós volt, asztrológus, hittudós, orvos, stratéga, nyelvész és költő, szerette az aranyat, a régi bort, a könyveket és a könnyen barátkozó nőket - ezt mindenki tudja róla, aki a XV. század kultúrájába valaha bepillantgatott. Mi azt is tudjuk, hogy a magyar napkirály egyik leghűségesebb olasz mulattatója volt, aki Mátyás életének utolsó hét-nyolc esztendejében a bécsi és budai udvarok pompás és henye fényét a maga ragyogó szellemével jelentékenyen felfokozta. Nem volt a legnagyobbak közül való - Lorenzo il Magnifico azonban őt is barátai közé számította, és megemlékszik róla a komoly német Burckhardt is a reneszánszról írt munkájában. Magánélete is eléggé ismeretes. Családja olasz, magyar és német ágra szakadt, mert a derék Marzio mesternek olasz, német és magyar felesége is volt, szépen egymás után. Erkölcseihez szó fér, valamint könyveinek tudományos értékéhez is; de ez nem az ő bűne, hanem a koráé. Ő maga mindenesetre a legrokonszenvesebb formában követte el a kor bűneit. Sörényes haját, dupla tokáját és rettenetes karjait, nagy, nehéz, kövér, de finom és illatos, bársonyos, prémes doktori ruhába öltözött alakját valami mosolygós báj lengi körül, és szelle¬mének szabad, napfényes, vidám röpködése az Arno partján virágzó rózsák körül döngicsélő méneket juttatja eszünkbe: mindenből kiszívta az édes és illatos mézet, és azt romlatlanul adta át az utókornak. Ez nagy érdem, és utódjai nemhiába büszkék Galeotto Marzióra.
A humanista életéről a múlt század végén könyvet írt egy német főnemes - Friedrich Philipp Martiusnak hívták -, aki a derék Marzio mester leszármazottjának tartotta magát. A könyv címe: Geschichte der Familie Martius, s abban a szerző úgy vélekedett, hogy utolsó éveit Galeotto a csehek országában élte. A német genealógus ebben tévedett. Galeotto Bécsben halt meg ugyanazon a napon, amikor ura és bálványa, a nagy Matthias Corvinus kilehelte halhatatlan lelkét. Marzio mint a tudo¬mány hőse ment ura betegágyához, és mint a szerelem mártírja vált meg az élettől. Ez a tragédia, amelyet Galeotto Marzio alázatos íródeákja - e rövid elbeszélés szerzője - egyéb alkalommal már feldolgozott, beírta Marzio nevét a halandó bűnösök és a halhatatlan szerelmesek gazdag lajstromába, egyben pedig gyarapította a bizonyítékok halmazát amellett, hogy a szerelem erősebb, mint a férfi. Erősebb, mint a tudomány, és erősebb, mint a halál. Csak egy van, ami még nála is erősebb, és ez az asszony. De nem erről van szó. Galeotto Marzio életrajza - amelyet ama fentebb említett németen kívül magam is megírtam fiatal éveim verejtékes kutatásai alapján - egyre bővül olyan adatok hozzáadásával, amelyekkel újabban ajándékozott meg engem Isten segítő kegyelme.
Újabban rájöttem, hogy Marzio, mielőtt a magyar király betegágyához sietett volna, egy ideig Párizsban élt VIII. Károly udvarában, ahonnan Katolikus Ferdinánd az egyesített aragóniai és kasztíliai udvarba csábította. Az alábbiakban olvasható lesz a sokat élt, sokat szenvedett, de erős és üde lelkű aggastyán utolsó nagyszerű kalandja. Az udvar Barcelonában töltötte az őszi hónapokat. Ott volt a hatalmas Ferdinánd és a hűséges Izabella minden udvarhölgye, papja, csillagásza, tudósa, vitéze és apródja. Ragyogó társaság. Szellem és szépség, erő és gazdagság tekintetében páratlan a világon. Arabok is voltak az ud¬varban. Arisztotelész és Platón magyarázói, titkos tudományok bölcsei, művészek és ezer¬mes¬terek, ékes szavú dalnokok és csodatevő orvosok. Ég, föld, fű, fa, virág minden szépségével nekik állott szolgálatukra; az éjszakák langyosak voltak, és a tenger felől illatos párák enyhítették a nappalok tikkasztó hőségét. Földi paradicsom volt ez: a legszebb aragóniai és kasztíliai hölgyek sürögtek-forogtak ebben a paradicsomban. Minden szépség és szellem felett állt a szerelem. Ennek volt a szolgája az Éj és a Nap, Arisztotelész és Platón, a Tenger és a Föld. A király és a királyné sokat imádkozott. Az udvar sokat csókolódzott. Tudósok, mágusok, művészek és dalnokok mint a misztériumok rendezői azon fáradoztak, hogy a szerelmesek a mennyekben érezzék magukat.
Abban az időben nagyon bölcs és célszerű gondolkodású emberek éltek a világon. Az Istennek megadták, ami az Istené, de belátták, hogy nemcsak igével él az ember, hanem szüksége van egyebekre is, amelyekkel, ég és föld, erdő és mező, ember és állat szebbé tudja tenni ezt a keserves földi világot. Sokat és buzgón imádkoztak, de jól és bőségesen ettek, s nagy művé¬szet¬tel és félelem nélkül aknázták ki a szerelem örömforrását. Leginkább azonban abban jeles¬kedtek, hogy a nemrég felfedezett antik filozófiát a zsidó és arab gondolkozás eredményeivel megtetézve, az emberi ész hatalma alá igázzák az egész természetet. Volt bátorságuk ahhoz, hogy misztikus és földfeletti dolgokhoz hozzányúljanak. Sőt a legnagyobb elmék, Leonardo da Vinci szellemi gyermekei, egyenesen azt állították, hogy a természetes és földfeletti dolgok voltaképpen egy összefüggő és végtelen spirálist alkotnak. A spirális a legtökéletesebb vonal. A végtelen kör. Nos, ezen a vonalon a földi és égi dolgok összefolynak, és csak idő és akarat, tudás és szerencse dolga, hogy a lehetetlen dolgok lehetségessé váljanak, és az ember győze¬del-meskedjék az élet és halál minden problémája felett. És akkor a tudósok költők is voltak, és művészek is, és papjai egy földfeletti szektának, amely a miszticizmus, a túlvilági tudományok, a mágia segítségével a megfoghatatlan világ erőivel rendelkezett. A következő korok az empirikus természettudományok irányában fejlesztették a kultúrát. Ez volt a nagy hiba. Mellékvágányra kerültünk, és messze eltértünk attól a bölcses¬ség¬től, amellyel a középkor és újkor összeölelkezése idején a csodák birodalma felé gravitáltunk.
A spanyol udvarban nem egy tudós volt, aki csodatételeivel megközelítette az emberi minden¬hatóság eszményét. Tudományuk azóta feledésbe merült. Az egyetlen Svedenborg igyekezett kiragadni az emberi elmét a földhöz tapadt materializmus ingoványából. A legújabb időkben újra feléje fordult az emberi kíváncsiság, s lassan-lassan kibontja annak a kornak nagyszerű misztikumát. Így merül fel újra a híres varázsló, Galeotto Marzio alakja is, aki a spanyol udvarban az első rangot foglalta el Ferdinánd tudósai között.
- folytatjuk -