Kőszent mozdul meg oszlopán, nyolc óra már,

a tompa fény hulló sötétre vár.

S hang szól magasból: testben éltem én,

de mégsem test szerint vitézkedém.

Éj leselkedik; a szent beáll a sorba

holt kőnek ujra most. Az álla csorba.

Vihar harapta ki, vagy vasfogu pogány?

Eltünt.

Kezében tábla volt és fény a homlokán.