Lépéseim koppanása

Czóbel-kúria

Átadták a felújított Czóbel-kúriát pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson. Az 1826-ban Czóbel László helyi nagybirtokos által, eredetileg klasszicista stílusban építtetett földszintes épület állapota az utóbbi évtizedekben erősen leromlott. A korábban orvosi rendelőként és könyvtárként is működő, műemléki védettséget élvező kúria felújítására többször pályázott a község önkormányzata, forrást azonban csak 2015-ben sikerült szerezni a rekonstrukcióhoz.

Kalinák József polgármester az átadáson elmondta, a régi, kétszáz éves épület nagyon rossz műszaki állapotban volt, amelyet a felújítás során végül teljesen az alapokig vissza kellett bontaniuk a szakembereknek. A falakat újraépítették, de ennek ellenére az épület formailag teljesen megegyezik a korábbi kúriával. A kúria vagyonkezelési jogát gyakorló önkormányzat a tervek szerint emlékszobát rendez be az Anarcson született Czóbel Minka (1855-1947) költő-műfordító emlékére, de lesznek időszakos és művészeti kiállítások, a dísztermet pedig konferenciák és rendezvények tartására hasznosítják majd.

Az épület körüli hét és fél hektáros angolkertet felújították. Az úrilak egykor értékes régi tárgyak őrzőhelye volt, itt őrizték Luther és Kálvin korabeli képmásait, Simonyi óbester kardját, több pompeji vázát, bronzkori tárgyakat és eredeti régi festményeket, a falakat pedig több Mednyánszky- és Büttner-festmény díszítette.  A kertben található Czóbel Minka sírja is, ahova sima levelű páfrányfenyőket, vasfákat, tulipánfákat, platánokat és tölgyeket telepítettek.

(MTI)

NetLand