Pár év múlva Kamta hercegnő meglátogatta a Memnon szobrát és elolvasta Antinoosz versét, mely neki szólott. Csak most tudta meg, hogy az ifjú milyen szomorú halált szenvedett, mert őt reménytelenül szerette. Kamta hercegnő nem tért többé vissza a király gyönyörének szigetére, Ízisz templomához. Itt maradt a Memnon szobra mellett élete végéig.

Ott térdelt minden reggel a szobor előtt és zokogva imádkozott:

- Oh nagy Ptah! Oh szent Izisz! Minden halottáldozáskor halotti áldozatokat hoztam és áldoztam az újév ünnepén, a napév első napjának ünnepén, a nagy és kis esztendő ünnepén, a nagy panegirisz ünnepén, a nagy és a kis forróság ünnepén, az öt szökőnap ünnepén, a sketa-sa ünnepén, a tizenkét hónap ünnepén, a tizenkét félhónap ünnepén, a völgynek és a hegynek minden ünnepén. Miért hogy te szívemet még sem egyesítetted szerelmes ifjamnak a szívével?... Óh, életadó szent Í zisz, miért nem adtál nekem boldogságot?...

Így zokogott Kamta hercegnő mindennap Memnon szobránál, mikor a szobor megszólalt. És mindennap csókokkal borította Antinoosz panaszos versét, míglen egyszer halva nem találták a Memnon-szobor lábánál Kamta hercegnőt, aki egyenes leszármazottja volt Amen-em-Apetnek, az örökké élő Ptolemeusz, Ptah kedveltje legyezőtartójának.

 - vége -