Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel

     A népek lelkét s nemzetek ízleteit.

A német hármas lépéssel lejtve kering le,

     S párját karja közé zárja s lebegve viszi.

Egyszerű a német mindenben, s csendesen örvend,

     Egyet ölel mindig, s állhatatos szerető.

A gallus fellengve szökik, s enyelegve kacsingat,

     Párt vált, csalfa kezet majd ide, majd oda nyújt:

Ez heves és virgonc, örömében gyermeki-nyájas,

     Kényeiben repdez, s a szerelembe' kalóz.

A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde,

     Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit.

Majd lebegő szellő, szerelemre olvad epedve,

     S búja hevét kényes mozdulatokba szövi;

Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra

     (Megveti a lyánykát a diadalmi dagály),

S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal

     A testhalmok közt ugrani hőseivel.

Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe,

     Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.

Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örüljön!

     Férfierő s lelkes szikra feszíti erét.