Felébredek. Valami különös tompa érzés önti el a testem. Mondhatni szokásos az érzés. Ilyenkor tudom, aznap sokkal jobban figyelek a részletekre, szinte idegesítően és mániákusan kutatom, fürkészem a körülöttem lévő világot, és a saját létem is zavar. Az ilyen napokat nem mondanám rossznak inkább kisebb teherként fogom fel a plusz információkat. Nem tudom, hogy ez miért van így, miként lehet így felébredni, ez számomra is rejtély. Talán ilyenkor jobban éhezik a lelkem arra, hogy törődjenek velem, vagy engedjék, hogy törődjek valakivel.

Kilépek a kapun. Tudatmódosított, manipulált emberek tömege rohan a munkahelyekre, iskolákba. De az én szememben csak a véget nem érő semmibe tartanak, miközben rejtett vágyaikat otthon felejtve, legféltettebb vágyaikat a párnájuk alá dugva, boldogtalan, élettelen arckifejezéssel hazudnak maguknak minden reggel, hogy megéri így élni.

Ilyenkor mindig nagyon magányosnak érzem magam.

Sietve szedem a lábaimat, és hirtelen egy újabb szó jut eszembe: az elidegenedés.

Én is rohanok persze, a megállóban majd felszállok a buszra, és fürkészni kezdem a tekinteteket. Leülök, vagyis helyesbítek, helyet kérek magamnak egy idős nő mellett, hátha észreveszi próbálkozásom a kapcsolatteremtésre, vagy inkább csak nekem esik jól, hogy szólhatok valakihez.

Majd elkezdek reménykedni, hogy talán Ő lesz az, aki ma megpróbálja megcáfolni magányomat, és szomjamat oltja majd egy apró mosollyal, vagy hátha csoda történik, és szerencsém van; esetleg ő is pont ugyanúgy ébredt, mint én, és a rövid válasza után még egy kérdéssel is megajándékoz. A beszélgetés lehetősége egyenesen felbecsülhetetlen kincsként jelent meg az elmémben, majd újból visszazökkentem a valóságba, miszerint erre vágynom mégiscsak bűn lenne: ennyire "önző" mégsem lehetek.

Sajnos egyik feltevésem sem igazolódott be, szomjam egyre nőtt. A kora reggeli buszon fél óráig ültünk egymás mellett szótlanul a félhomályban. Ő egész úton a párás ablakon keresztül bámult a semmibe. Nem látott, csak nézett üres tekintettel.

Rajtam pedig újból úrrá lett a nyomasztó magány.