„Nagyon kimerült. Úgy terült el az asztal viaszosvászon lapján, mint a kinyújtott tészta. Nagy nehezen elfújta a gyertyát. A sötétség nyomban a testéhez tapadt. A mezőre nyíló ablak megvilágosodott. Valami távoli fény fehér, áttetsző derengése vonta be. A teste szinte feloldódott, elomlott az asztalon meg a padlón, és lágyan beivódott a végtelen mélységbe.”
Ezequiel Martínez Estrada, fordította Tomcsányi Zsuzsanna
/képforrás: lateclaene.blogspot.com/