Szeles, fehérlő délutánon,

mikor dalt hallasz messze, távol,

a tiszta, illatterhes égből

hull a napfényes, könnyü zápor.

Akáctömjén röpül a légben,

a lomb merengő, szűz fehérség,

kis, ideges lányok kacagnak,

veri az ördög a feleségét.

Nyílt arccal isszuk az esőt fel,

agyunkba rózsaszínű láz kap,

vékony, ezüst esőfonálon

fehér angyalkák citeráznak.

Piros a síró égnek arca,

s a lágy eső vígan pörög le,

mint fiatal, szelíd leányok

titkos szerelmü, enyhe könnye.

/képforrás:znn2009.freeblog.hu/