Napkeleti Hermész

Vándorkiállítás a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából

Csütörtökön indult útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, Átröpűlök hosszában hazámon című vándorkiállítása a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. A múzeumbusz első állomása Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös lesz, melyet több mint 200 helyszín követ majd körülbelül egy éven át. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Múzeumkertben tartott keddi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az utazó kiállítás fő célja az, hogy minél többen  megismerhessék Magyarországon és a határainkon túl is Petőfi Sándor életművét, nagyszerűségét és zsenialitását.

A főigazgató emlékeztetett, hogy a Petőfi-bicentenárium hivatalosan szerdán veszi kezdetét a Kiskőrösön tartandó Nemzeti Tanévnyitón, ebből az alkalomból pedig a múzeumbusz is ellátogat a helyszínre, majd ezt követően 2023. közepéig a Kárpát-medence számos helyszínén megfordul. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a kiállítás címét adó mottó a Dalaim című vers részlete, mely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.

A tárlat nem a költő életrajzát helyezi fókuszba, sokkal inkább az alkotói attitűdöt meghatározó döntési helyzeteket mutatja be, mint például a költővé válás, a társadalmi mobilitás, az életpálya megválasztása, a közéleti szerepvállalás, az irodalmi élet szervezése vagy a családalapítás.

A kiállítás gerincét 10 kiemelt gyűjteményi darab alkotja, mely a képzeletbeli utazás egy-egy állomását jelzi. Ilyen többek között a költő édesapja, Petrovics István mészárosbárdja; a Szendrey Júliától kapott gyöngyhímzéses pénztárca; vagy éppen egy biliárddákó, melyet Petőfi a törzshelyén, a Pilvax kávéházban használhatott. Minden relikviához tartozik egy-egy kiemelt vers, valamint több idézet, kézirat, művészeti alkotás és irodalomtörténeti érdekesség is. Az Úti jegyzetek című mű sorait Patkós Márton színművész előadásában hallhatják az érdeklődők.

A busz a tervek szerint szeptembertől 2023 augusztusáig járja az országot és a Kárpát-medencét. Decemberig több mint 60 település közönsége találkozhat vele, a Petőfi Sándor-emlékév végéig pedig több mint 200 helyszínt látogat meg az utazó kiállítás, mely feltűnik majd különböző rendezvényeken is, például a Győri Könyvszalon eseményein vagy a 40. Hagyományos Csallóközi Vásáron, Dunaszerdahelyen. A tárlat kurátorai Molnár Eszter Edina és Sóki Diána. A kiállítás megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé.

NetLand