Napkeleti Hermész

Dunakanyar Kortárszenei Fesztivál 2022

Pénteken kezdődik a Dunakanyar Kortárszenei Fesztivál, amelyen magyar zeneszerzők művei hallhatók a Dunakanyar legkülönfélébb helyszínein, köztük a visegrádi királyi palota Herkules-kútjánál, a dunabogdányi Nepomuki Szent János-templomban és a dunabogdányi szabadstrandon.

A június 19-ig tartó rendezvény tematikus hangversenyei ingyenesek, az ország egész területéről érkeznek fellépők a fesztiválra. A közönség olyan neves előadókkal találkozhat, mint Balga Gabriella, a Magyar Állami Operaház magánénekese, a Debreceni Sonus ütőegyüttes vagy a Cantemus Gyermekkar. A koncertsorozat művészeti vezetője Kutrik Bence.

Pénteken 20 órakor a debreceni Sonus ütőegyüttes ad koncertet, amely törzsi hangulatot idéz fel, témája a kőkorszak és az őserő. A helyszín sem hangversenyterem: a bogdányi strandon lesz a koncert, ahol a homokra épített színpadon lép fel az együttes. A hangverseny után tábortűz köré gyűlve közös dobolásra várják a közönséget.

Vasárnap 16 órakor a nyíregyházi Cantemus Gyermekkar énekel a katolikus templomban. Vegyesen mutatnak be egyházi témájú és gyermekeknek, családoknak szánt kórusműveket. A gyermekkórus Szabó Dénes vezényletével lép fel.

Június 17-én, pénteken 20 órától a Művelődési Házban Köztünk élő kortársak címmel szerveznek programot, amelyen magyar szerzők művei szólalnak meg.

A koncertsorozat június 19-én, vasárnap Balga Gabriella operaénekes dalestjével zárul Kortárs dalok reneszánsz környezetben címmel a visegrádi palota Herkules kút-udvarán. A koncerten reneszánsz dalok és kortárs magyar szerzők művei hangzanak el. A koncert bemutatja az elsők között lejegyzett énekes műveket. "Próbáltam olyan dalokat párosítani a kortárs művekhez, melyek hasonló tematikájúak. Érdekes megfigyelni, hogyan festették le ugyanazt a lelkiállapotot, témát a régi és mai zeneszerzők" - nyilatkozta a művésznő, aki azt is elmondta: a koncerten elhangzik Farkas Ferenc öt francia trubadúr dallam című műve, amelyet a reneszánsz kor ihletett, és Federico García Lorca átörökített ősi dallamokra írt verse is; Orbán György dalainál is Lorcára esett a zeneszerző választása, a verseket Weöres Sándor fordította le.

 

 

NetLand