Napkeleti Hermész

Erkel-ösztöndíjasok koncertje

Erkel-ösztöndíjban részesülő gyulai fiataloknak rendez hangversenyt az Erkel Ferenc Társaság június 18-án. Aznap adnak át a gyulai Erkel Ferenc Emlékház részére öt, egykor a zeneszerző személyes használatában lévő tárgyat is. Az Erkel Ferenc Társaság szervezésében megvalósuló koncert fellépői - Szegedi Réka Panna, Rózsa Kitti és Pusztaszegi Ákos - a gyulai önkormányzat művészeti ösztöndíjasai.

Az este fél nyolctól, az Almásy-kastély parkjában - eső esetén a Stefánia-szárnyban - kezdődő koncerten a fiatal tehetségek Mozart-, Vivaldi-, Haydn-, Telemann-, Massenet-, Mascagni- és Erkel-darabokat játszanak. A hangversenyen közreműködik Gál Csaba zongoraművész, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és az Erkel Ferenc Vegyeskar Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke vezénylete mellett.

Az 1989-ben Gyulán megalakult Erkel Ferenc Társaság - amelynek célja a város híres szülötte, Erkel Ferenc emlékének ápolása és életművének népszerűsítése - úgy tervezi, a jövőben rendszeresen biztosít majd fellépési lehetőséget a következő évek ösztöndíjasai számára is. Az ingyenesen, ám regisztráció ellenében látogatható koncerten adják át Erkel Ferenc Társaság Tiszteletbeli Tagja címet is.

Ugyanazon a napján adják át az Erkel Ferenc Emlékháznak azokat a tárgyakat, amelyeket Erkel Ferenc ükunokájának, Szőnyi Zoltán zongoraművésznek az özvegye, Szőnyi Martha ajánlott fel. Ezek között van egy 1874-ből származó fényképalbum, amelyet a zeneszerző Hunyadi László című operája bemutatójának 30. évfordulóján, a 200. előadás emlékére kapott a Nemzeti Színháztól. Erkel karmesteri pálcájának faragott, elefántcsontból készült díszfogantyúja, valamint egy korabeli fénykép Liszt Ferencről, a zeneszerző pálya- és intézményalapító társáról szintén a gyulai múzeumhoz kerül, ahogyan egy névjegykártya is, melyet Liszt adott Erkelnek. A tárgyakat a koncert kezdését megelőző egy órában a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont télikertjében meg lehet tekinteni.

 

 

NetLand