Bár tudnám, hová
Szivárvány

Képekben gondolkodnak

Filmkészítők fotográfiáiból válogat a Műcsarnok Képekben gondolkodnak - Filmesek fotói címmel péntektől megtekinthető kiállítása.

Miért lehet bemutatásra érdemes egy filmes fotója? - teszik fel a kérdést a tárlat rendezői. A mozgókép voltaképpen állóképek sorozata, így a film(kép) esztétikája hasonlít a fotó esztétikájához, a film azonban mégsem fotó, hiszen lényege a mozgás, így az állókép formai adottságai folyamatosan megváltozhatnak.

A filmesnek tehát nagyon is más látásmóddal, művészi szemlélettel kell rendelkeznie, mint a fotósnak. A filmesek fotóinak sajátossága abban ragadható meg, hogy fotó és film határterületén mozognak, fotográfiaként, mégis a filmművészet vonzásában.

A Gelencsér Gábor által rendezett tárlat felvonultatja a közelmúltban elhunyt "fényképező filmesek" - Gaál István, Kósa Ferenc, Sára Sándor és Zsigmond Vilmos - ma már klasszikusnak tekinthető fotóit. Az összeállítás bemutatja elődeiket is: azoknak a filmeseknek a fényképeit, akik a némafilm vagy a korai hangosfilm korszakában gyakran fényképészként kezdték pályájukat és abból váltottak át az új médiumra. A válogatás kitér a kortársakra is, az egész szakmát megszólítva: nemcsak operatőröket és rendezőket, hanem a filmezés bármely területén működőket is. A Képekben gondolkodnak című kiállítás péntektől szeptember 26-ig tekinthető meg védettségi igazolvány bemutatásával.

NetLand