Napkeleti Hermész

Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok új főszerkesztője

László Noémi kolozsvári költő lett az új főszerkesztője a Kolozsváron megjelenő Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapoknak, miután Zsigmond Emese korábbi főszerkesztő nyugdíjba vonult. A váltást a volt főszerkesztő jelentette be a közösségi médiában. A lap képszerkesztője is változott, Müller Katalin helyett Bak Sára képzőművész látja el ezt a feladatot. Mind Bak Sára, mind László Noémi már évek óta munkatársai, illetve szerzői a lapnak.

László Noémi elmondta: a Napsugár az általános iskolás gyerekeket célozza meg, a Szivárvány az óvodásokat és az egészen kisiskolásokat. Mindkét lapnak nagy múltja van, a Napsugár idén lesz 63 éves, a Szivárvány 30 éves. László Noémi felidézte, hogy a volt főszerkesztő, aki közel három évtizeden át vezette a két lapot, tavaly decemberben kérte meg, hogy vegye át tőle a feladatot. Ő azzal a feltétellel vállalta, hogy szerkesztőként dolgozhasson egy ideig és belülről ismerje meg a szerkesztőség munkáját. A váltás így gyakorlatilag most történik, és a novemberi szám lesz az első, amely az új főszerkesztő vezetésével készül.

Kiemelte, hogy a folytonosságra helyezi hangsúlyt, hogy a Napsugár hagyományőrző, értékközpontú irodalmi gyereklap maradjon, így továbbra is a kortárs erdélyi irodalmat, az erdélyi magyar kultúrát fogja népszerűsíteni. Hozzátette: nyitást is szeretne olyan értelemben, hogy egy kicsit a világirodalom irányába tolják el a prózát és a verset, amely helyet kap a lapban. A tanítónőkre és az óvónőkre most is támaszkodnak, hiszen a példányszám java része az iskolákon keresztül jut el a gyerekekhez. A Napsugár 9-10 ezer példányszámban, a Szivárvány 15 ezer példányban jelenik meg, így a két lap együtt 25 ezer példányban jut el havonta az olvasókhoz. "Nagymértékben függünk a tanítónők és az óvónők jóindulatától, erre rá is dolgozunk, hiszen sok eseményt, versenyt, tábort szervezünk. A két folyóiratnak élő kapcsolata van a pedagógusokkal és a gyerekekkel is, hiszen olyan rovataink is vannak, ahol a gyerekek kézimunkáit, írásait, leveleit közöljük" - mondta a főszerkesztő.

 

 

NetLand