Napkeleti Hermész

Zsille Gábor Hieronymus-díja

Zsille Gábor kapta az idei Hieronymus-díjat. A műfordító, költő csütörtökön a fővárosi Magyar Napló könyvesboltban vette át az elismerést. A Hieronymus-díjat 1982-ben alapította a Magyar Írószövetség által létrehozott Telegdy Polgár István Alapítvány kuratóriuma. A díjat Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke adta át.

A díjat minden évben Szent Jeromos, a Biblia fordítója, a fordítók védőszentjének napján osztják ki, a díjazott akadályoztatása miatt azonban az ünnepség most csütörtökön este volt.

Az 1972-ben született Zsille Gábor eddigi munkásságát és érdeklődési irányát két forrásnyelv határozta meg: mind az angol, mind pedig a lengyel irodalom köréből készített műfordításokat. Hosszú ideje gondos és figyelmes fordítója a lengyel irodalomnak, fordításain keresztül a magyar olvasó átfogó képet kaphat a kortárs lengyel költészetről. A kitüntetett tizenkilenc lengyel és öt angol önálló fordításkötettel rendelkezik, többek mellett tolmácsolásában olvashatóak Ted Hughes és Adam Zagajewski művei vagy II. János Pál pápa Római Triptichonja. Zsille Gábor nem csupán műfordítóként, hanem sok esetben lektorként, szerkesztőként is részt vesz lengyel és magyar szépirodalmi művek megjelentetésében.

 

 

 

 

 

NetLand