Bár tudnám, hová
Zene

Magyar kórusok találkozója

Magyar kórusok találkozójának ad otthont Veszprém június 7. és 9. között, a hazaiak mellett határon túli együttesek is fellépnek majd - közölte a szervező Veszprém Város Vegyeskarának karnagya. Erdélyi Ágnes elmondta, hogy a házigazda együttes mellett a fesztiválon meghallgathatják az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskart, kolozsvár magyar gyermekkórusát és a budapesti Amadeus Kórust.

A programokat a Hangvilla rendezvényközpontban, a veszprémi Kálvin parkban lévő református templomban, a Szent Margit-templomban valamint a Szent Mihály-bazilikában tartják. Porga Gyula, Veszprém polgármestere, arról beszélt, hogy a találkozó megszervezésével Veszprém Város Vegyeskara a határon túli közösségek erősítésének misszióját vállalja fel. A koncertek a szombati program kivételével ingyenesen látogathatók. 

NetLand