Napkeleti Hermész

A lengyel kultúrára

A jelenlegi lengyel kormány több mint húsz százalékkal növelte a kultúrára szánt kiadásokat - közölte Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter. A kultúrára szánt államháztartási kiadások 2016-ban mintegy 2,6 milliárd zlotyt (194,3 milliárd forint) tettek ki, ezek 2017 óta 4 milliárd zlotyra (299 milliárd forint) emelkedtek, ami az állami költségvetés mintegy 1 százaléka. Glinski elmondta: egyes nagyobb projektek több száz millió zloty ráfordítással valósulnak meg. Növekedtek többek között - 50 millió zlotyval - a műemlékvédelemre szánt források - közölte.

A legfontosabb, folyamatban lévő kulturális beruházásnak a miniszter a Lengyel Történelmi Múzeumot nevezte. A csaknem 500 millió zloty (37,3 milliárd forint) értékű, az összességében 44 ezer négyzetméternyi múzeumot idén kezdték el építeni Varsóban, tervek szerint 2021-ben nyílik.

A miniszter kiemelte a 2017 nyarán megalapított, a varsói királyi parkban, Lazienkiben álló 18. századi udvari színház épületében működő Lengyel Királyi Operát is. Beszélt továbbá az újonnan megalapított POLONIKA Határontúli Lengyel Kulturális Örökség Intézetéről, illetve a PIW lengyel állami könyvkiadó és az állami zeneműkiadó felélesztéséről.

Kitért az új zenei fesztiválokra is, közülük az idén Varsóban először megrendezett két szemlére: a közép- és kelet-európai zenét bemutató, Eufóniák nevű rendezvénysorozatra, valamint a korabeli hangszereket megszólaltató Nemzetközi Chopin Zongoraversenyre. Az utóbbit ötévente fogják szervezni, amint az ezzel rokon, ugyancsak Chopin nevéhez fűződő, már 1927 óta létező, legközelebb 2020-ban esedékes híres lengyelországi zongoraversenyt is.

 

 

NetLand